Sikerélmények

   Anyu nagyon boldog, mert megtanultam szépen lábbal popsival tolatva lejönni a kanapéról hoppáhoppá! Kicsi bibi, hogy a fotelből nem megy, így onnan átmászok szépen a kanapéra (miközben egyensúlyozok a kettő támlája közötti lyuk mellett ugyebár), ahonnan már sima ügy a földetérés.

   Kitaláltam, hogy segítek én a rendrakásban is, nemár csak szegény anyám görnyedjen napi x-szer. Fogok 1-1 megabloks elemet és szépen visszateszem a dobozukba. Hurrá! Mindenki boldog! Aztán hallom ám, hogy ez csörög ahogy beleesik a többi elem közé, gondolom rázzuk már meg vagy mi a csoda, és felét kiborítom magamra meg úgy a szoba negyedére... upsz! DE a szándék a fontos, nem!? (Ezt úgy 5-6-szor egymás után rendrakás közben.)

   A legeslegjobb meg, hogy tegnap végre sikerült belemásznom az építőkockás dobozba. Jajj már mióta szenvedtem vele! Szüleim meg nem értik miért jó nekem abban ücsörögni, mert biztos kényelmetlen. Ááááá felnőttek... nem értenek ehhez!