2010. november 12., péntek

A zsírkréta-sztori

Esküszöm egy nadrágfelvételnyi idő alatt történt!


   És igen, van módszer a zsírkréta festett falról való eltávolítására a vésőn és a kalapácson kívül is! A képen már a rajznak csak a 3/4-e látható (a kezem csak a méretarányok miatt), negyedét már lesuvickoltam őőőőőőő, igen fogkefével és fogkrémmel mikor rájöttem, hogy mégiscsak meg kéne örökíteni az utókornak a kis csendéletet, de minimum apának, hogy had lássa már ha hazajön miért nem mentünk aznap délelőtt mégsem sétálni.

   Na de a sztori még csak most jön!

   Kicsi drágám nagy csendben elvonult molyolni valamivel, miután ő már sétára előkészítődött. Ez már gyanús lehetett volna akár, de nem volt, gondoltam, yessss szerencsés nap virradt ma reggel.
   Egy anya-nadrágfelvétellel később azért utánanéztem a csendnek... Édes művészlélek kisfiam (igen, azthiszem túl korán kezdtük a kreatív foglalatoskodsokat) áll az előszobában elégedetten szemlélve FÉLkész alkotását, hatalmas vigyorral várva anyától a szokásos "jajj de ügyes vagy" felkiáltást, ami ugye járt minden hasonló, de ezidáig papírra vetett konstruktív megnyilvánulás után. Hát a reakciómat szerintem nem kell részleteznem... Bénulás, ájulás, szívroham... Kb.
   Gyerkőc kiokítás következett, lelki fröccs sőt bevallom kézrecsapás, bár nálunk az "anya haragszik rám" sokkal nagyobb nevelési erővel bír, mint bármilyen testi behatás, de egyszerűen éreztem ez most egy olyan pont ahol biztosra kell mennem... Ha itt és most nem leszek elég meggyőző gyakorolhatom a tisztességes fogmosást a lakás összes szabad falfelületén.

   Egy szájlebiggyesztéssel (és nem többel) később: Efe megfogja a kezem, behúz a nappaliba, rejtjelezve közli velem, hogy mindenképp maradjak is ott és nagy boldogan indul visszafelé, emeli a krétát a falhoz. Azt hittem bet.jok... Mi jött át a gyereknek? Ha anya nem látja, akkor nem is fáj neki! Állllllllat! Mondanom sem kell, hogy innentől nem bírtam röhögés nélkül... Szóval a zsírkréták egyelőre elvonultak tentézni és csak szigorú felügyelet mellett folyik ezentúl a művészképzés minálunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése