Efével való kapcsolatunknak határozottan jót tett ez a mostani taknyanyálaegybefolyós betegséghullám, ami sorra ledöntötte a családot a lábáról. Megállapítom, hogy hetente legalább egyszer baromi egyszerűen nem kell elmenni semerre, csak szépen itthon csücsülni és egymásra koncentrálni. Igen, ha kell 67-edszerre is elmondani, hogy a Timmy az egy bárány és azt mondja beee, míg Csingiling bizony egy tündér és tud repülni is, mindezt lehetőleg úgy, hogy közben ki-ki a wc-n illetve a bilin ül inspirálva egy félig szerteszéttépett Tesco-s újságtól.
A mai napunk egyelőre veszekedésmentes hihetetlen módon, pedig már este 8 van és le is mertem ám írni, mert ha innentől ránkszakad az ég is az utóbbi hetek csúcsrekordját állítottuk már fel nyugiszempontok alapján.
A bilizés meg csak hab a tortán, mert mostanában le se kakálta, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, ellenben ma magától kérte 3-szor is, ebből kétszer 3-3 csepp pisi, ill. egyszer fél kisujjnyi kaki is landolt a bödönben, ami messzemenőleg több, mint a semmi. És örültünk... ennek is, és annak, hogy kidobhatja a wc-papírt törölközés után a toalettbe. Működik? Reméljük...
És egy bónuszkép - az így kell élni típusú - okostelefont hekkelő vasalódeszkán pihizős kisbeteg:

Díjnyertes kép:D
VálaszTörlésörülök,hogy jól telt a nap a betegség ellenére is!
biliügyekben a legkisebb haladás is nagy haladás!:)