Szerepcsere

   Efe új játékot talált ki a játszótérről az Intersportba menet (ahol szokásunkhoz híven továbbra sem találtunk neki normális téli sapkát, amit már a beletörődöttek végtelen nyugalmával keresgélek minden boltban).
   A játék neve: Szerepcsere. Lényege pedig mint azt kisfiam pár határozott mozdulattal elmutogatta, hogy Efe anyamódra tolja a babakocsit, igen tökegyedül (kissé kacsázva, de mitszámítaz), mindenféle segítő szándékot határozott felkiáltással elutasítva, anya pedig értelemszerűen Efemódra körberohangál.
   Akkor lett teljesen végem, mikor a zebrához érve kincsem nyújtotta az egyik kezét és szépen átvezetett az út túloldalára jó szülő módjára. Na azért itt feltűnés nélkül mégiscsak segítettem a kocsitolást, mert egy 20 hónapos félkézzel... ki tudja hol kötöttünk volna ki.
   Már csak azt vártam mikor fogja azt követelni, hogy be is üljek a babakocsiba! Szerencsére ez elmaradt. :)

És és és...

És annyi minden történik mostanában! Megint fejlődési bumm-ot élünk, azthiszem annak köszönhetően, hogy kezd beérni a kétnyelvű beszéd, ami miatt még mindig babanyelvben nyomulok, de abban ezerrel.

És már én is meg tudom mutatni, hogy hol a szemem, orrom, szám, fülem, kezem, lábam... zoknim, ha épp elhagytam.

És annyira jószívű vagyok mostanában, hogy az már néha túlzás. A játszóra cipelt labdát pl. egyértelműen oda kell adni az ott lévő összes gyereknek egyenként és kivétel nélkül, ha akarják, ha nem!

És nem akarok felvágni, de a most felkapott gajj-gajj szófoszlánnyal is simán leveszek mindenkit a lábáról, ehhez nem kell költőnek lenni, sőt ennyi ahhoz is elég, hogy némileg idősebb gyerkőcökkel kiválóan megértessem magam.

És talán az étvágyam is kezd helyrejönni, anya és mama kiötlötték, hogy nem hülyeség: anya tényleg túl sokfélét főz, kicsit be kellett őt lassítani konyhaügyileg! Pöttyökkel kezdünk egész jól állni, szinte teljes a pöttyhiány, ill. pl. egy-két dologra előjönnek, de máskor semmi... Ilyen a Tesco-s sajtos kifli, ami mostmár tutibiztosan tartalmaz valami nem épp emésztést serkentő ultraegészséges cuccot! Szóval ez is egy: "na ilyet se veszünk többet!".

És úgy alapvetően rácsodálkoznak szüleim, hogy minden nappal egyre jobban értek magyarul és törökül is és ezzel együtt rohamtempóban nyitok a Világra. Ha babanne (gyengébbek kedvéért: nagymama törökül) azt kéri a monitorból, hogy integessek neki - alig hallva, recsegve, miközben tv-t nézek - akkor megkapja! Oda se kell néznem hozzá...

És mindenben segítek továbbra is ha tudok, kedvenc a vidd oda, hozd ide, főzőcskézés és a ruhák kirázása teregetés előtt.

És a szemem is mint a sasé, már anya szerint, aki végülis vaksi (nono csak -1-es a szemem! / anya)... Tény, hogy 10 méterről kiszúrom a 3 cm-es Micky egeret egy parfümön (hiába rejtik el 500 másik közé). Ja és addig onnan senki sem megy, amíg mindenki rá nem jött, hogy én mit is mutogatok. Bácsi, néni, felirat, parfüm, poszter, asztal??? Magatoknál vagytok ti? Hát én jobban tudom, hogy Te mit árulsz ember?!

Mai: anya ügyes vagy!

   Lefekvés előtt: Kiscsillag nyújtózkodik, odavezeti anyát a szekrényhez, mutogat az azóta is imádott Tik-Takkos lelőhely felé. Anya magyarázkodik, ma már nem és hasonló ostobasgok... A kisfiú csak nem adja fel, anya megenyhül (mert a fájó fej és a folyamatos nyafogás nem jóbarátok) és ad egy hőn áhított cukorkát a pici kezecskébe. A drága kislegény pedig cserébe az első igazi szoros öleléssel fizet a csemegéért, majd megy tovább a dolgára... LOVE love love!

A zsírkréta-sztori

Esküszöm egy nadrágfelvételnyi idő alatt történt!

   És igen, van módszer a zsírkréta festett falról való eltávolítására a vésőn és a kalapácson kívül is! A képen már a rajznak csak a 3/4-e látható (a kezem csak a méretarányok miatt), negyedét már lesuvickoltam őőőőőőő, igen fogkefével és fogkrémmel mikor rájöttem, hogy mégiscsak meg kéne örökíteni az utókornak a kis csendéletet, de minimum apának, hogy had lássa már ha hazajön miért nem mentünk aznap délelőtt mégsem sétálni.

   Na de a sztori még csak most jön!

   Kicsi drágám nagy csendben elvonult molyolni valamivel, miután ő már sétára előkészítődött. Ez már gyanús lehetett volna akár, de nem volt, gondoltam, yessss szerencsés nap virradt ma reggel.
   Egy anya-nadrágfelvétellel később azért utánanéztem a csendnek... Édes művészlélek kisfiam (igen, azthiszem túl korán kezdtük a kreatív foglalatoskodsokat) áll az előszobában elégedetten szemlélve FÉLkész alkotását, hatalmas vigyorral várva anyától a szokásos "jajj de ügyes vagy" felkiáltást, ami ugye járt minden hasonló, de ezidáig papírra vetett konstruktív megnyilvánulás után. Hát a reakciómat szerintem nem kell részleteznem... Bénulás, ájulás, szívroham... Kb.
   Gyerkőc kiokítás következett, lelki fröccs sőt bevallom kézrecsapás, bár nálunk az "anya haragszik rám" sokkal nagyobb nevelési erővel bír, mint bármilyen testi behatás, de egyszerűen éreztem ez most egy olyan pont ahol biztosra kell mennem... Ha itt és most nem leszek elég meggyőző gyakorolhatom a tisztességes fogmosást a lakás összes szabad falfelületén.

   Egy szájlebiggyesztéssel (és nem többel) később: Efe megfogja a kezem, behúz a nappaliba, rejtjelezve közli velem, hogy mindenképp maradjak is ott és nagy boldogan indul visszafelé, emeli a krétát a falhoz. Azt hittem bet.jok... Mi jött át a gyereknek? Ha anya nem látja, akkor nem is fáj neki! Állllllllat! Mondanom sem kell, hogy innentől nem bírtam röhögés nélkül... Szóval a zsírkréták egyelőre elvonultak tentézni és csak szigorú felügyelet mellett folyik ezentúl a művészképzés minálunk.