Alváscécó

   Az éjszakák, hááát... Vannak percek, órák mikor alszok, nyugtalanul sajnos. Fogbaj, anyahiány, éhség, hiszti... okok vannak bőven. A legfrissebb elmélet: fáj a foghelyem, így megébredek, érzem, hogy éhes vagyok és nem tudok visszaaludni, míg nem ettem. (Anya magából kiindulva alkotta ezt meg, mert hiába vacsizunk be mindketten, ilyen éjszakai ébredésekkor ő is éhes.)

Ezt a ma éjjel igazolta, tele pocakkal alszok 3-4 órát nyekk nélkül kiságyban. Sőőőőőőőt anya szerint a legjobb: álmosan de ébren letéve, kétszer anyára nézek és egyedül elalszok... az ágyamban! Szóval fejlődés az van!

Cukifiú és az egykezes totyogás

   No azért olyan dolgokat is csinálok ám, amiktől olvadnak az ősök!
   Például odabújok anyához és megölelgetem ha szomorú.
   Egyik pillanatról a másikra elkezdett érdekelni a kétlábon járás, pedig anyuék már azt hitték én örökké mászva fogok közlekedni. Tegnap fogtam egy széket osztán uccu neki bejártam vele a konyhát, na ekkor leesett végre kedves szülőpajtásnak, hogy azért nyúlok ki néha hason mászás közben, mert már nem igazán kényelmes a térdemnek ez a pozitúra, sőt... Előkapta hát a járássegítőt, amit a felmászásos produkcióm után inkább száműzött egy időre. Hát csodákat műveltem! Ment ott forgatás, kanyarodás, egy kézzel körbejárás, parkettasí az alap járás mellett persze. Asszem megállíthatatlan lettem, jött mindjárt az egykézzel fogós sétatotyogás apával anyához. Éééésss ezek olyan boldogok voltak, hát vazz ha tudom, hogy csak ennyi kell nekik...

Az elmúlt 2 nap bűnlajstroma

   Egyre mókásabb az élet (már nekem), ahogy egyre magasabb vagyok.

   Anyu tiltja ugyan hogy a konyhai nagykukában matassak, de ugyebár ő sem lehet mindig ott mindenhol, így sikerült meglepnem egy csendes kukamellett üldögélős egy-egy kezemben izomból egy-egy kakis pelus lengetős akcióval. Ha azt gondoljátok ezt le kellett volna fényképezni, akkor tévedtek... anyu arca sokkal mókásabb volt! Szerencsére apa is ebben a pillanatban ért haza, így egy gyors lesápadás után elvonultam vele, míg anyu levadászta a vándorútra kelt kaksidarabokat a konyhában. Hát van ennél viccesebb?

   Már segíteni is tudok minden ruhákkal kapcsolatos melóban. Így én egyenként kipakolom a szennyeskosarat, ami hozzáteszem magasabb nálam szóval nem kis teljesítmény ez egy mosógépelindításnyi idő alatt. Amíg anyu a szárítóra tesz 1 nedves ruhát addig én 2-t szedek le. Ruhahajtogatás terén kb. ugyanez az arány. Ő hajtja én bontom. Akkor most ki is a hatékonyabb? A kedvencem mindenesetre az, mikor a tiszta száraz ruhák a fotelben várnak, na nem sokáig, mert ezeket a legpoénabb a földre rángatni és szétteríteni a lakás minden helyiségében. Amikor ezt nem érzem elég erőteljes műveletnek spontán csak kinyitok egy ruhásszekrényt és kirángatom a tartalmát, ennyi... Az erő velem van!

   Rájöttem, hogy a papírt nem csak megenni lehet, hanem remekül tépni is. Jó, hogy vannak mesekönyveim, bár ezekkel a keménylaposokkal nincs könnyű dolgom...

   Babaapa erősszálú pufis hajas fején szuperül lehet dobolni! Ő kért folyton pacsit, akkor meg most mit rinyál? Ja, hogy ő még aludt volna... Egyéni szoc. probléma!

De olyan édes vagyok mikor alszom, nem?

Később még jól jöhet

   Miközben drága csillagom első szülinapi tortájához keresgéltem ihletet rátaláltam egy borzasztóan egyszerű, de nagyon ötletes fincsiség-receptre. Ki ne próbálta volna a babapiskótás pudingot, nyami... bizony ez is az, de az ötlet miatt megérdemli, hogy betegyem ide a linkjét.

Emeletes-piskóta-puding-torta

  Egyébként az alapkoncepció már megvan, de mivel nem vagyok egy konyhai guru próbasütés nélül inkább nem osztínám meg a drága közönséggel.
   Addig is ha rálelek valami érdekesre nem mulasztom el megosztani veletek.

11 hónap

   Csak gyorsan beszámolnék még az elmúlt egy hónap fontosabb történéseiről.

   Méreteim: 10,55 kg és 76 cm.

   Túl vagyunk egy kemény, de legalább eredményes hisztistoppon kajatéren. Azóta csodásan eszek, méghozzá mostanában 10-ből 9-szer török eredetű hamikat.
   Eltöltöttem most először egy egész hosszú délutánt egyedül a nagyimmal, szuperül viselkedtünk mindketten, anyuék meg végre egy kis időt kettesben tölthettek. Azóta sokkal nagyobb a harmónia itthon, így mindenki boldog.
   Apafüggő lettem, ha este hazaér le se lehet vakarni a mosolyt az arcomról, ekkorra általában rendesen megunom anyu képét, így jól jön a frissítés.
   Továbbra is lelkesen gyakorlom a fel és lemászást minden elérhető és elérhetetlen bútordarabbal.
   Rájöttem arra is, hogy sokkal vagányabb az etetőszék asztalkáján ülni háttal anyának, mint az ülésén a szokásos snassz módon.   Immáron rendelkezem 2 egész és 2 fél foggal, no és még kettővel készülődőben.

   Anyu meg megtanulta élvezni a karban hurcolós, üres babakocsitolós vásárlásokat. Hosszas fizikai és szellemi gyakoroltatás után elértem, hogy különösebb lelkiismeretfurdalás vagy érzelmi megrázkódtatás nélkül viselje, ha egy-egy polc leszakad, különböző dolgokat földhöz vágok, halomnyi ruhák tartórudastól hullanak a földre az üzletekben. Ha a bolt közepén ordítani kezdek az még mindig kicsit idegesíti, így ezen még dolgoznom kell. Fejlődőképességét viszont mi sem igazolhatná jobban, mint az, hogy velem együtt vigyorog a sápítozó, értetlenkedő többi felnöttön, akik nem vágják miért jó a babakocsiban álló gyereket egy kézzel fogva, a másikkal egyensúlyozva és vásárolva, a kocsit lábbal tolva, görnyedt háttal közlekedni... Mert így az igazi, ok?! Aki még nem próbálta ne is beszéljen! 

Az integetés evolúciója

Már egy ideje tervezem, hogy megosszam veletek kedves olvasóim a mi saját, külön bejáratú házi fejlődéstörténetünket az integetés, vagy szakszerűen szólva a "pápázás" témakörében.
   A kezdetben vállból karlóbáló csöppségem lassan, de biztosan áttért könyékből alkarlengetésre, majd 1-2 hete a csuklójára is rátalált. Azóta mint a nagyok, éppen ahogy anya mutatta büszkén integetünk kezecskénkkel mindenkinek aki hozzánk betér és néha apának, ha munkába megy.

Minden napra egy mutatvány?

   Ma kitaláltam, hogy felmászok a járássegítőre. Anya először azt hitte csak poénkodok, majd azt, hogy úgysem fog sikerülni... Hát tévedett! Sőt le is másztam onnan teljesen egyedül. Ezt kapjátok ki! Anya lesápadt, de szerencsére épp a kezében volt a fényképező masina (papa régi gépe - Szeretünk papa, és hiányzol nagyon!).

Sikerélmények

   Anyu nagyon boldog, mert megtanultam szépen lábbal popsival tolatva lejönni a kanapéról hoppáhoppá! Kicsi bibi, hogy a fotelből nem megy, így onnan átmászok szépen a kanapéra (miközben egyensúlyozok a kettő támlája közötti lyuk mellett ugyebár), ahonnan már sima ügy a földetérés.

   Kitaláltam, hogy segítek én a rendrakásban is, nemár csak szegény anyám görnyedjen napi x-szer. Fogok 1-1 megabloks elemet és szépen visszateszem a dobozukba. Hurrá! Mindenki boldog! Aztán hallom ám, hogy ez csörög ahogy beleesik a többi elem közé, gondolom rázzuk már meg vagy mi a csoda, és felét kiborítom magamra meg úgy a szoba negyedére... upsz! DE a szándék a fontos, nem!? (Ezt úgy 5-6-szor egymás után rendrakás közben.)

   A legeslegjobb meg, hogy tegnap végre sikerült belemásznom az építőkockás dobozba. Jajj már mióta szenvedtem vele! Szüleim meg nem értik miért jó nekem abban ücsörögni, mert biztos kényelmetlen. Ááááá felnőttek... nem értenek ehhez!

Mint - a - apa

   Babaapa nálunk is a minden mostanában, ha ő csinál valamit, akkor abból a fia sem maradhat ki és bizony fordítva is így igaz, mint azt a fotó bal alsó része is bizonyítja.
   Aminek örülünk, hogy ha apa valamit eszik, akkor az a fiának is azonnal és ellentmondást nem tűrően kell. Gondolná az ember: ez király, hiszen majd apa jól elkezdi enni a babakaját, Efe meg rástartol és buciba tömi a hamiját végre egy nyekk nélkül. Ahha, na ja... A bökkelő ott van, hogy apa véletlenül sem hajlandó megkóstolni semmit aminek a szaga, kinézete vagy akár a neve bébiételre utal. Útálatának ráadásul hangot, illetve jó kis fintorgós grimaszt is ad. Ezekután hogy várhatnék mást kisciccostól, mint ugyanezt?!
   Nem baj, lassan nagyfiú lesz a mi kisfiunk. Cumisüveg sem volt már lassan egy hete a szájában, a cumi is egyre többször nem kell. Anya meg majd vigyáz, hogy bababarát vacsikat csináljon a családnak.

   Babaapa nagyon szeretünk! Boldog (egyik) évfordulót!

10 hónap

Elmúltam hát 10 hónapos. Már rengeteg dolgot csinálok. Anyu szerint beléptem a kisfiú korba.

-- Már fel tudok mászni a fotelba és a kanapéval is kitartóan próbálkozom.
-- Lassan kulccsal zárható fiókba és szekrénybe kell átköltöztetni előlem minden fontos dolgot, no meg bármilyen kevésbé fontosat is, ha annak van papír alkatrésze.
-- Tudom, hogy hisztivel befolyásolhatóak az emberek. Drága szüleim közül az egyik mindig előbb feladja, mint én.
-- Elkezdtem játszani a formabedobóval és a gyűrűs építőre is feltettem már pár karikát. No meg megpróbálom az üvegekre visszatenni a kupakjukat (általában fordítva).
-- A kajasztrájkkal elértem, hogy tápszert anya már inkább nem is próbál adni, viszont egyre többször kóstolgathatom, amit a nagyok esznek.
-- Kapaszkodás nélkül állok pár másodpercig, de szigorúan csak a nagykádban.
-- Két felső fogam van érkezőben a már meglévő két alsó mellé, ami nem könnyíti meg az éjszakákat. Átlag 4-5-ször ébredünk, 2-3-szor szopizok is. Anyuék fáradtak, de én legalább rápihenek nappal kétszer 1-1,5 órát.
-- Naponta 10-15-ször terítem be a lakást a játékaimmal, ééés anyu még mindig nem unta meg a visszapakolást.
-- Értem én ha nem szabad valamit, de olyan poén mégis megcsinálni.
-- Puszi parancsszóra harapom anyu orrát, már ha épp vevő vagyok a játékra. No meg pápázok mindenkinek, aki jön-megy.
-- Már régóta ment a felülés, de csak nemrégiben kezdtem el rutinosan ülve játszani, aminek eleinte anyu nagyon örült, azt hitte nagy naívan, hogy majd így tovább egy helyben maradok... Hát nem!
-- Ha kérdeznek babahalandzsával válaszolok. Az már az ő bajuk, hogy nem értik.
-- Túl vagyok az első Bayramon, Karácsonyon és Szilveszteren. Nekem minden jöhet! A biztos pont az ajándék és a kényeztetés. Király!

És persze nagyon jól tudom, hogy egy mosolyomtól mindenki elolvad, bármilyen dühös volt is.