Efe új játékot talált ki a játszótérről az Intersportba menet (ahol szokásunkhoz híven továbbra sem találtunk neki normális téli sapkát, amit már a beletörődöttek végtelen nyugalmával keresgélek minden boltban).
A játék neve: Szerepcsere. Lényege pedig mint azt kisfiam pár határozott mozdulattal elmutogatta, hogy Efe anyamódra tolja a babakocsit, igen tökegyedül (kissé kacsázva, de mitszámítaz), mindenféle segítő szándékot határozott felkiáltással elutasítva, anya pedig értelemszerűen Efemódra körberohangál.
Akkor lett teljesen végem, mikor a zebrához érve kincsem nyújtotta az egyik kezét és szépen átvezetett az út túloldalára jó szülő módjára. Na azért itt feltűnés nélkül mégiscsak segítettem a kocsitolást, mert egy 20 hónapos félkézzel... ki tudja hol kötöttünk volna ki.
Már csak azt vártam mikor fogja azt követelni, hogy be is üljek a babakocsiba! Szerencsére ez elmaradt. :)
2010. november 14., vasárnap
2010. november 13., szombat
És és és...
És annyi minden történik mostanában! Megint fejlődési bumm-ot élünk, azthiszem annak köszönhetően, hogy kezd beérni a kétnyelvű beszéd, ami miatt még mindig babanyelvben nyomulok, de abban ezerrel.
És már én is meg tudom mutatni, hogy hol a szemem, orrom, szám, fülem, kezem, lábam... zoknim, ha épp elhagytam.
És annyira jószívű vagyok mostanában, hogy az már néha túlzás. A játszóra cipelt labdát pl. egyértelműen oda kell adni az ott lévő összes gyereknek egyenként és kivétel nélkül, ha akarják, ha nem!
És nem akarok felvágni, de a most felkapott gajj-gajj szófoszlánnyal is simán leveszek mindenkit a lábáról, ehhez nem kell költőnek lenni, sőt ennyi ahhoz is elég, hogy némileg idősebb gyerkőcökkel kiválóan megértessem magam.
És talán az étvágyam is kezd helyrejönni, anya és mama kiötlötték, hogy nem hülyeség: anya tényleg túl sokfélét főz, kicsit be kellett őt lassítani konyhaügyileg! Pöttyökkel kezdünk egész jól állni, szinte teljes a pöttyhiány, ill. pl. egy-két dologra előjönnek, de máskor semmi... Ilyen a Tesco-s sajtos kifli, ami mostmár tutibiztosan tartalmaz valami nem épp emésztést serkentő ultraegészséges cuccot! Szóval ez is egy: "na ilyet se veszünk többet!".
És úgy alapvetően rácsodálkoznak szüleim, hogy minden nappal egyre jobban értek magyarul és törökül is és ezzel együtt rohamtempóban nyitok a Világra. Ha babanne (gyengébbek kedvéért: nagymama törökül) azt kéri a monitorból, hogy integessek neki - alig hallva, recsegve, miközben tv-t nézek - akkor megkapja! Oda se kell néznem hozzá...
És mindenben segítek továbbra is ha tudok, kedvenc a vidd oda, hozd ide, főzőcskézés és a ruhák kirázása teregetés előtt.
És a szemem is mint a sasé, már anya szerint, aki végülis vaksi (nono csak -1-es a szemem! / anya)... Tény, hogy 10 méterről kiszúrom a 3 cm-es Micky egeret egy parfümön (hiába rejtik el 500 másik közé). Ja és addig onnan senki sem megy, amíg mindenki rá nem jött, hogy én mit is mutogatok. Bácsi, néni, felirat, parfüm, poszter, asztal??? Magatoknál vagytok ti? Hát én jobban tudom, hogy Te mit árulsz ember?!
És már én is meg tudom mutatni, hogy hol a szemem, orrom, szám, fülem, kezem, lábam... zoknim, ha épp elhagytam.
És annyira jószívű vagyok mostanában, hogy az már néha túlzás. A játszóra cipelt labdát pl. egyértelműen oda kell adni az ott lévő összes gyereknek egyenként és kivétel nélkül, ha akarják, ha nem!
És nem akarok felvágni, de a most felkapott gajj-gajj szófoszlánnyal is simán leveszek mindenkit a lábáról, ehhez nem kell költőnek lenni, sőt ennyi ahhoz is elég, hogy némileg idősebb gyerkőcökkel kiválóan megértessem magam.
És talán az étvágyam is kezd helyrejönni, anya és mama kiötlötték, hogy nem hülyeség: anya tényleg túl sokfélét főz, kicsit be kellett őt lassítani konyhaügyileg! Pöttyökkel kezdünk egész jól állni, szinte teljes a pöttyhiány, ill. pl. egy-két dologra előjönnek, de máskor semmi... Ilyen a Tesco-s sajtos kifli, ami mostmár tutibiztosan tartalmaz valami nem épp emésztést serkentő ultraegészséges cuccot! Szóval ez is egy: "na ilyet se veszünk többet!".
És úgy alapvetően rácsodálkoznak szüleim, hogy minden nappal egyre jobban értek magyarul és törökül is és ezzel együtt rohamtempóban nyitok a Világra. Ha babanne (gyengébbek kedvéért: nagymama törökül) azt kéri a monitorból, hogy integessek neki - alig hallva, recsegve, miközben tv-t nézek - akkor megkapja! Oda se kell néznem hozzá...
És mindenben segítek továbbra is ha tudok, kedvenc a vidd oda, hozd ide, főzőcskézés és a ruhák kirázása teregetés előtt.
És a szemem is mint a sasé, már anya szerint, aki végülis vaksi (nono csak -1-es a szemem! / anya)... Tény, hogy 10 méterről kiszúrom a 3 cm-es Micky egeret egy parfümön (hiába rejtik el 500 másik közé). Ja és addig onnan senki sem megy, amíg mindenki rá nem jött, hogy én mit is mutogatok. Bácsi, néni, felirat, parfüm, poszter, asztal??? Magatoknál vagytok ti? Hát én jobban tudom, hogy Te mit árulsz ember?!
Mai: anya ügyes vagy!
Lefekvés előtt: Kiscsillag nyújtózkodik, odavezeti anyát a szekrényhez, mutogat az azóta is imádott Tik-Takkos lelőhely felé. Anya magyarázkodik, ma már nem és hasonló ostobasgok... A kisfiú csak nem adja fel, anya megenyhül (mert a fájó fej és a folyamatos nyafogás nem jóbarátok) és ad egy hőn áhított cukorkát a pici kezecskébe. A drága kislegény pedig cserébe az első igazi szoros öleléssel fizet a csemegéért, majd megy tovább a dolgára... LOVE love love!
2010. november 12., péntek
A zsírkréta-sztori
Esküszöm egy nadrágfelvételnyi idő alatt történt!
És igen, van módszer a zsírkréta festett falról való eltávolítására a vésőn és a kalapácson kívül is! A képen már a rajznak csak a 3/4-e látható (a kezem csak a méretarányok miatt), negyedét már lesuvickoltam őőőőőőő, igen fogkefével és fogkrémmel mikor rájöttem, hogy mégiscsak meg kéne örökíteni az utókornak a kis csendéletet, de minimum apának, hogy had lássa már ha hazajön miért nem mentünk aznap délelőtt mégsem sétálni.
Na de a sztori még csak most jön!
Kicsi drágám nagy csendben elvonult molyolni valamivel, miután ő már sétára előkészítődött. Ez már gyanús lehetett volna akár, de nem volt, gondoltam, yessss szerencsés nap virradt ma reggel.
Egy anya-nadrágfelvétellel később azért utánanéztem a csendnek... Édes művészlélek kisfiam (igen, azthiszem túl korán kezdtük a kreatív foglalatoskodsokat) áll az előszobában elégedetten szemlélve FÉLkész alkotását, hatalmas vigyorral várva anyától a szokásos "jajj de ügyes vagy" felkiáltást, ami ugye járt minden hasonló, de ezidáig papírra vetett konstruktív megnyilvánulás után. Hát a reakciómat szerintem nem kell részleteznem... Bénulás, ájulás, szívroham... Kb.
Gyerkőc kiokítás következett, lelki fröccs sőt bevallom kézrecsapás, bár nálunk az "anya haragszik rám" sokkal nagyobb nevelési erővel bír, mint bármilyen testi behatás, de egyszerűen éreztem ez most egy olyan pont ahol biztosra kell mennem... Ha itt és most nem leszek elég meggyőző gyakorolhatom a tisztességes fogmosást a lakás összes szabad falfelületén.
Egy szájlebiggyesztéssel (és nem többel) később: Efe megfogja a kezem, behúz a nappaliba, rejtjelezve közli velem, hogy mindenképp maradjak is ott és nagy boldogan indul visszafelé, emeli a krétát a falhoz. Azt hittem bet.jok... Mi jött át a gyereknek? Ha anya nem látja, akkor nem is fáj neki! Állllllllat! Mondanom sem kell, hogy innentől nem bírtam röhögés nélkül... Szóval a zsírkréták egyelőre elvonultak tentézni és csak szigorú felügyelet mellett folyik ezentúl a művészképzés minálunk.
És igen, van módszer a zsírkréta festett falról való eltávolítására a vésőn és a kalapácson kívül is! A képen már a rajznak csak a 3/4-e látható (a kezem csak a méretarányok miatt), negyedét már lesuvickoltam őőőőőőő, igen fogkefével és fogkrémmel mikor rájöttem, hogy mégiscsak meg kéne örökíteni az utókornak a kis csendéletet, de minimum apának, hogy had lássa már ha hazajön miért nem mentünk aznap délelőtt mégsem sétálni.
Na de a sztori még csak most jön!
Kicsi drágám nagy csendben elvonult molyolni valamivel, miután ő már sétára előkészítődött. Ez már gyanús lehetett volna akár, de nem volt, gondoltam, yessss szerencsés nap virradt ma reggel.
Egy anya-nadrágfelvétellel később azért utánanéztem a csendnek... Édes művészlélek kisfiam (igen, azthiszem túl korán kezdtük a kreatív foglalatoskodsokat) áll az előszobában elégedetten szemlélve FÉLkész alkotását, hatalmas vigyorral várva anyától a szokásos "jajj de ügyes vagy" felkiáltást, ami ugye járt minden hasonló, de ezidáig papírra vetett konstruktív megnyilvánulás után. Hát a reakciómat szerintem nem kell részleteznem... Bénulás, ájulás, szívroham... Kb.
Gyerkőc kiokítás következett, lelki fröccs sőt bevallom kézrecsapás, bár nálunk az "anya haragszik rám" sokkal nagyobb nevelési erővel bír, mint bármilyen testi behatás, de egyszerűen éreztem ez most egy olyan pont ahol biztosra kell mennem... Ha itt és most nem leszek elég meggyőző gyakorolhatom a tisztességes fogmosást a lakás összes szabad falfelületén.
Egy szájlebiggyesztéssel (és nem többel) később: Efe megfogja a kezem, behúz a nappaliba, rejtjelezve közli velem, hogy mindenképp maradjak is ott és nagy boldogan indul visszafelé, emeli a krétát a falhoz. Azt hittem bet.jok... Mi jött át a gyereknek? Ha anya nem látja, akkor nem is fáj neki! Állllllllat! Mondanom sem kell, hogy innentől nem bírtam röhögés nélkül... Szóval a zsírkréták egyelőre elvonultak tentézni és csak szigorú felügyelet mellett folyik ezentúl a művészképzés minálunk.
2010. szeptember 17., péntek
Tik-Tak
Ja, hogy más normális gyerek a tik-tak felszólításra az órára mutat? Hát az enyém a cukorkára! És nem ám azért mert azon él. Bár ha rajta múlna...
2010. szeptember 3., péntek
Török babás=apás gyerkőcök ágyibulija
Zehráék ma indultak 3 hónapra Törökországba. Ég is a fejem kicsit, hogy én már 3 hét után viszketek, ha távol kell lennem az otthonomtól, ők meg csak így nekivágnak nem 1 hanem 2 gyerkőccel. Ráadásul Erika hazafelé egyedül repül majd a lurkókkal, ez aztán a valami. De végülis így van, amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel, vagy hogy is van ez?
Tegnap utoljára meglátogattuk őket és sikerült megismerkednünk Leylával és az anyukájával, Hajnival is, akinek ez alkalommal a képeket köszönhetjük.
A srácok marha jól elvoltak, leszámítva egy-két kisebb incidenst a nagylányok között. Mindenesetre fiacskám úgy néz ki született vezéregyéniség, hisz a nála nagyobb, értelmesebb fehérnépek is szó nélkül követik minden hülyeségben, amit kitalál, mint pl. az indiánüvöltés kíséretében történő ágyon ugrálás, párnaszétrugdosás és hajigálás, vagy a babataxi torkaszakadtából ordítós püfölése este 10-kor (jó spec. ez egy nappal korábban volt, mikor Zehráék voltak minálunk Iftárra).
Erikáéknak kellemes, de legalábbi selviselhető kinntartózkodást kívánunk, nagyon fognak hiányozni. Leyláékkal pedig remélem ezentúl többször összefutunk majd.
Csupa feketeszemű:
Van itt séró kéremszépen:
Tegnap utoljára meglátogattuk őket és sikerült megismerkednünk Leylával és az anyukájával, Hajnival is, akinek ez alkalommal a képeket köszönhetjük.
A srácok marha jól elvoltak, leszámítva egy-két kisebb incidenst a nagylányok között. Mindenesetre fiacskám úgy néz ki született vezéregyéniség, hisz a nála nagyobb, értelmesebb fehérnépek is szó nélkül követik minden hülyeségben, amit kitalál, mint pl. az indiánüvöltés kíséretében történő ágyon ugrálás, párnaszétrugdosás és hajigálás, vagy a babataxi torkaszakadtából ordítós püfölése este 10-kor (jó spec. ez egy nappal korábban volt, mikor Zehráék voltak minálunk Iftárra).
Erikáéknak kellemes, de legalábbi selviselhető kinntartózkodást kívánunk, nagyon fognak hiányozni. Leyláékkal pedig remélem ezentúl többször összefutunk majd.
Csupa feketeszemű:
Van itt séró kéremszépen:
2010. augusztus 24., kedd
2010. augusztus 23., hétfő
Rákattanva...
Á, nem bírok magammal szokás szerint, megint találtam valamit, amit eddig még nem próbáltam... Ja, igen még mindig vannak ilyen dolgok, na nem sok, de akad. Igen, a digitális Scrapbooking. Hogy nincs is Photoshop a gépen éppenséggel? Hihi, na ez nekem nem akadály!
Hétvégén egyébkén ténylegesen csak egy fél órás séta erejéig Gödöllőre ruccantunk, a képek ott készültek:
Hétvégén egyébkén ténylegesen csak egy fél órás séta erejéig Gödöllőre ruccantunk, a képek ott készültek:
2010. augusztus 21., szombat
2010. április 23., péntek
Újabb blog készülőben...
Forgolódik egy gondolat a fejemben, miszerint megoszthatnám akár pár törökösített magyar vagy magyarosított török receptkémet a nagyérdeművel. Talán lenne értelme, talán nem... Szavazzunk! :) Gondoltam talán itt, de akkor már miért ne egy külön blogban... Hatalmas olvasottságra úgysem számítok, így nem lenne olyan nagy égés... Drukkoljatok, hogy hamar megkapjam apucitól a szülinapomra ígért új fotóaparátot és akkor minden bizonnyal lesz folytatása a gondolatmenetnek.
2010. április 21., szerda
Újra főzelék...
Hosszú hosszú kihagyás után ma ismét főzelékkel próbálkoztam az én rizsimádó kisfiamnál. Nem mondom, hogy osztatlan sikert arattam, de evett belőle... épp annyit amennyi ahhoz kell, hogy anyája ne kezdje sírva tépni a saját haját, sőt vígan megossza kis tündérkéjével a saját túrókrémjét "desszert" gyanánt. A kézbenfogós sült löncshusi szelet baromi gyorsan elfogyott persze...
2010. április 19., hétfő
A pohár próbája
Egész jól sikerült az első önálló pohárból ivásos próbálkozásom. Csak a legelső kört sikerült a nagy igyekezetben lendületből a nyakamba borítani. A következőekben anya már ügyesebb volt és csak 2-2 kortyantásnyi baracklevet löttyintett a pohárka aljába, amit én szépen ki is iszogattam onnan! Wow bizony!
Aztán mikor rájöttem, hogy ez tök jó buli és lenyelés helyett kibürrögtem a habos nyállal dúsított cuccot a már amúgyis elázott mindenhová, sajnos anya végetvetett a mókának. Na de minden bizonnyal folyt köv...
Aztán mikor rájöttem, hogy ez tök jó buli és lenyelés helyett kibürrögtem a habos nyállal dúsított cuccot a már amúgyis elázott mindenhová, sajnos anya végetvetett a mókának. Na de minden bizonnyal folyt köv...
2010. április 7., szerda
Az elpakolás újabb szintje
Hogy miért nem örülök annyira Efe profi szintre fejlesztett nyitó-záró tudományának? Mert éppen tegnap ilyenkor találtuk meg mama két elveszett távirányítóját a becipzározott pelenkázótáskánkban...
2010. április 4., vasárnap
Konyhai szösszenet
Ki is találta ki ezt a "tegyünk tálakat és érdekes, de veszélytelen konyhai eszközöket egy külön szekrénybe vagy fiókba a babának, amivel majd ő elszórakoztatja magát mosogatás illetve főzés közben" dolgot?
Namármost ez addig lehet jópofa, amíg a gyerek maximum csak a lakás összes helyiségébe hordja szét a kellékeket, majd miután végzett hatalmas ordítással hívja szerető édesanyját azok közös összeszedésére... ha egy mód van rá!
Őőőő de az én fiam mostmár rájött, hogy mennyivel érdekesebb ezeket a holmikat a mosogatóba pakolni a lehetőleg még mosatlan edények közé.
Bizony megteszi, újra és újra, lelkesen, töretlen kedvvel... Nem is csoda, hiszen anya azt mondta: jajjdeügyes és segítőkész vagy drágaságom, mikor azokat még cukin az ő kezébe adogatta mosogatás közben.
Hát ez még egy lépéssel több és jobb, vagy neeem?
Namármost ez addig lehet jópofa, amíg a gyerek maximum csak a lakás összes helyiségébe hordja szét a kellékeket, majd miután végzett hatalmas ordítással hívja szerető édesanyját azok közös összeszedésére... ha egy mód van rá!
Őőőő de az én fiam mostmár rájött, hogy mennyivel érdekesebb ezeket a holmikat a mosogatóba pakolni a lehetőleg még mosatlan edények közé.
Bizony megteszi, újra és újra, lelkesen, töretlen kedvvel... Nem is csoda, hiszen anya azt mondta: jajjdeügyes és segítőkész vagy drágaságom, mikor azokat még cukin az ő kezébe adogatta mosogatás közben.
Hát ez még egy lépéssel több és jobb, vagy neeem?
2010. április 3., szombat
Az el-nem-veszett kulcs nyomában!
Címnek akár adhattuk volna az "Anya totális agyelvesztésben."-t, vagy a "Hogyan alázzuk magunkat ripityára 5 perc alatt a Világ előtt."-öt is, na de maradjunk csak a szolídabb verziónál.
Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...
Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!
Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?
Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...
Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!
Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?
2010. április 2., péntek
Első lépések 2 - Újratöltve
Alig két hetes teljes kihagyás után a tegnapi csupacsajozós babatali végre meghozta fiacskám kedvét ismét a lépegetéshez. Lehet az adta a döntő lökést, hogy akármilyen gyorsan is tepert a 2 lábon rohanó csiniAdribaba után, négykézláb mégiscsak elég nehéz volt tartani vele az iramot. Mindenesetre anya örül, apa örül, várjuk a folytatást, vagy az újabb szünetet, ki tudja...
Persze a tegnapi pár lépést szigorúan csak anya kapta a vendégek elmenetele után, a kanapé mögött, hogy még apóca se láthassa!
Persze a tegnapi pár lépést szigorúan csak anya kapta a vendégek elmenetele után, a kanapé mögött, hogy még apóca se láthassa!
2010. március 22., hétfő
Mondom és csinálom csak legyen füled meghallani és szemed meglátni!
Szóval az történt, hogy eljutottam arra a pontra, amikor az ember rádöbben lehet mégsem érdemes folyamatosan "széllel szemben végezni a dolgomat", párosharcot vívva drága férjemmel és egyetlen pici fiammal egyidőben. Anya megnyugodott, beletörődött (bizonyos szinten) és elásta a csatabárdokat.
Legyen hát apának mindenben igaza! Na jó... sokmindenben.
Na és Efe fiam aludjon csak egyszer vagy kétszer, ahogyan méltóságos kedve tartja, egyen hát kézzel (néha lábbal) ha ez teszi boldoggá és másszunk fél napot körbe a lakásban ha ettől honol nálunk a csend és a nyugalom.
Magamba szálltam. Már hozzáteszem ehhez úgy volt erőm, hogy az éjszakai szopikat elhagytuk pár napja és általában (fogfüggően) 2-3 ébredéssel, 1 korareggeli magammellévétellel megússzuk a kritikus időszakokat. Frankón! A titok? 1 db nappali 35 perces bőgős egyedül kiságybanelalvás. Gyerkőc ennyitől ráeszmélt, hogy wow ő maga is képes fekvőpozícióba helyezkedni és semmi katasztrófa nem következik utána. Folytatás bizonytalan időre elnapolva, de feledve nem.
Kinyitottam hát szomjazó elmémet a káosz hercege, vagyis hisztis kis kukacosom felé, és láss csodát. A mai nap hatalmas áttöréseket hozott. Jöjjenek hát a sztorik:
A mai babamenü borsófőzelék szigorúan kézzelfogós komponenssel, vagyis jelen esetben túrófasirttal. Miután egy méretes példányt sikeresen buciba tömött az éhező drágaságom (aki szegény már legszívesebben a forró olajból kapta volna kifelé a fincsiséget) lekísérve keményen vagy 100 g kötelező borsóstrutyival úgy döntött jöhetne akár a következő. Na összeszedtem én az elhullajtott morzsákat, felkupacoltam az asztalkáján és bepróbálkoztam: "majd ha ezt megetted megkapod". Gyerek rámnéz, belemarkol a halomba és izomból a szájába tömi szinte az egészet majd azzal a lendülettel vasaltanegyenes karral mutat is a másik fasírozottra. Heeee?
Ez a gyerek mégiscsak érti mit vakerok, csak általában letojja. Minő boldogság!
Szegény gyerekecske mit csináljon míg anya 3 tányért elmosogat? Hisztizve, arcotlehorzsolva nyitja-csukja a konyhaszekrény ajtaját. De ezalkalommal háháá anya a nyugalom szigete maradt, leguggolt, nyugtatott és mikor ez sem használt megpüfölte a csúnya bútordarabot, persze szokásos "dádá" kíséretében. Itt jött az újabb ledöbbenés... Efe elhallgat, rámnéz, kis vigyor, majd elkomorult arccal hangos "dádá"-k kíséretében csatlakozik az igazságszolgáltatáshoz. Bakker... gyakorlatilag születése óta mondogatom én a dádá-t neki, de most először hallottam viszont tőle is. Cukormanci legalább már nem csak némán fogja püfölni az ovistársakat, ha mást nem is igazán mond majd. Gyönyör a köbön!
És elménk akár a szivacs, úgyám! 10 perc múlva sírás - csak úgy fiúsan ám - a szobából. Kérdem én mi történt? Erre drágaság mutat a karjára aztán a bűnös fiókra, amibe be sikerült ütni cegényemnek. Mondanom sem kell, hogy az is megkapta amit megérdemelt.
Azthiszem megtaláltam a gyors búfelejtés kulcsát! Legalábbis egy időre.
Apróbb öröm még, hogy ma először széjjelkenés nékül sikerült fél banánt hipergyorsasággal befalnia, úgy hogy spontán egyben a kezébe adtam. Hozzáteszem a komplett ruhacsere azért már korareggel megvolt, mert apa képes volt egy negyed naranccsal mindenféle "védőfelszerelés" nélkül a konyhapadlón felejteni a gyermeket mikor elment dolgozni. Na de ennyi belefér...
Legyen hát apának mindenben igaza! Na jó... sokmindenben.
Na és Efe fiam aludjon csak egyszer vagy kétszer, ahogyan méltóságos kedve tartja, egyen hát kézzel (néha lábbal) ha ez teszi boldoggá és másszunk fél napot körbe a lakásban ha ettől honol nálunk a csend és a nyugalom.
Magamba szálltam. Már hozzáteszem ehhez úgy volt erőm, hogy az éjszakai szopikat elhagytuk pár napja és általában (fogfüggően) 2-3 ébredéssel, 1 korareggeli magammellévétellel megússzuk a kritikus időszakokat. Frankón! A titok? 1 db nappali 35 perces bőgős egyedül kiságybanelalvás. Gyerkőc ennyitől ráeszmélt, hogy wow ő maga is képes fekvőpozícióba helyezkedni és semmi katasztrófa nem következik utána. Folytatás bizonytalan időre elnapolva, de feledve nem.
Kinyitottam hát szomjazó elmémet a káosz hercege, vagyis hisztis kis kukacosom felé, és láss csodát. A mai nap hatalmas áttöréseket hozott. Jöjjenek hát a sztorik:
A mai babamenü borsófőzelék szigorúan kézzelfogós komponenssel, vagyis jelen esetben túrófasirttal. Miután egy méretes példányt sikeresen buciba tömött az éhező drágaságom (aki szegény már legszívesebben a forró olajból kapta volna kifelé a fincsiséget) lekísérve keményen vagy 100 g kötelező borsóstrutyival úgy döntött jöhetne akár a következő. Na összeszedtem én az elhullajtott morzsákat, felkupacoltam az asztalkáján és bepróbálkoztam: "majd ha ezt megetted megkapod". Gyerek rámnéz, belemarkol a halomba és izomból a szájába tömi szinte az egészet majd azzal a lendülettel vasaltanegyenes karral mutat is a másik fasírozottra. Heeee?
Ez a gyerek mégiscsak érti mit vakerok, csak általában letojja. Minő boldogság!
Szegény gyerekecske mit csináljon míg anya 3 tányért elmosogat? Hisztizve, arcotlehorzsolva nyitja-csukja a konyhaszekrény ajtaját. De ezalkalommal háháá anya a nyugalom szigete maradt, leguggolt, nyugtatott és mikor ez sem használt megpüfölte a csúnya bútordarabot, persze szokásos "dádá" kíséretében. Itt jött az újabb ledöbbenés... Efe elhallgat, rámnéz, kis vigyor, majd elkomorult arccal hangos "dádá"-k kíséretében csatlakozik az igazságszolgáltatáshoz. Bakker... gyakorlatilag születése óta mondogatom én a dádá-t neki, de most először hallottam viszont tőle is. Cukormanci legalább már nem csak némán fogja püfölni az ovistársakat, ha mást nem is igazán mond majd. Gyönyör a köbön!
És elménk akár a szivacs, úgyám! 10 perc múlva sírás - csak úgy fiúsan ám - a szobából. Kérdem én mi történt? Erre drágaság mutat a karjára aztán a bűnös fiókra, amibe be sikerült ütni cegényemnek. Mondanom sem kell, hogy az is megkapta amit megérdemelt.
Azthiszem megtaláltam a gyors búfelejtés kulcsát! Legalábbis egy időre.
Apróbb öröm még, hogy ma először széjjelkenés nékül sikerült fél banánt hipergyorsasággal befalnia, úgy hogy spontán egyben a kezébe adtam. Hozzáteszem a komplett ruhacsere azért már korareggel megvolt, mert apa képes volt egy negyed naranccsal mindenféle "védőfelszerelés" nélkül a konyhapadlón felejteni a gyermeket mikor elment dolgozni. Na de ennyi belefér...
2010. január 29., péntek
Alváscécó
Az éjszakák, hááát... Vannak percek, órák mikor alszok, nyugtalanul sajnos. Fogbaj, anyahiány, éhség, hiszti... okok vannak bőven. A legfrissebb elmélet: fáj a foghelyem, így megébredek, érzem, hogy éhes vagyok és nem tudok visszaaludni, míg nem ettem. (Anya magából kiindulva alkotta ezt meg, mert hiába vacsizunk be mindketten, ilyen éjszakai ébredésekkor ő is éhes.)
Ezt a ma éjjel igazolta, tele pocakkal alszok 3-4 órát nyekk nélkül kiságyban. Sőőőőőőőt anya szerint a legjobb: álmosan de ébren letéve, kétszer anyára nézek és egyedül elalszok... az ágyamban! Szóval fejlődés az van!
Ezt a ma éjjel igazolta, tele pocakkal alszok 3-4 órát nyekk nélkül kiságyban. Sőőőőőőőt anya szerint a legjobb: álmosan de ébren letéve, kétszer anyára nézek és egyedül elalszok... az ágyamban! Szóval fejlődés az van!
Cukifiú és az egykezes totyogás
No azért olyan dolgokat is csinálok ám, amiktől olvadnak az ősök!
Például odabújok anyához és megölelgetem ha szomorú.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett érdekelni a kétlábon járás, pedig anyuék már azt hitték én örökké mászva fogok közlekedni. Tegnap fogtam egy széket osztán uccu neki bejártam vele a konyhát, na ekkor leesett végre kedves szülőpajtásnak, hogy azért nyúlok ki néha hason mászás közben, mert már nem igazán kényelmes a térdemnek ez a pozitúra, sőt... Előkapta hát a járássegítőt, amit a felmászásos produkcióm után inkább száműzött egy időre. Hát csodákat műveltem! Ment ott forgatás, kanyarodás, egy kézzel körbejárás, parkettasí az alap járás mellett persze. Asszem megállíthatatlan lettem, jött mindjárt az egykézzel fogós sétatotyogás apával anyához. Éééésss ezek olyan boldogok voltak, hát vazz ha tudom, hogy csak ennyi kell nekik...
Például odabújok anyához és megölelgetem ha szomorú.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett érdekelni a kétlábon járás, pedig anyuék már azt hitték én örökké mászva fogok közlekedni. Tegnap fogtam egy széket osztán uccu neki bejártam vele a konyhát, na ekkor leesett végre kedves szülőpajtásnak, hogy azért nyúlok ki néha hason mászás közben, mert már nem igazán kényelmes a térdemnek ez a pozitúra, sőt... Előkapta hát a járássegítőt, amit a felmászásos produkcióm után inkább száműzött egy időre. Hát csodákat műveltem! Ment ott forgatás, kanyarodás, egy kézzel körbejárás, parkettasí az alap járás mellett persze. Asszem megállíthatatlan lettem, jött mindjárt az egykézzel fogós sétatotyogás apával anyához. Éééésss ezek olyan boldogok voltak, hát vazz ha tudom, hogy csak ennyi kell nekik...
Az elmúlt 2 nap bűnlajstroma
Egyre mókásabb az élet (már nekem), ahogy egyre magasabb vagyok.
Anyu tiltja ugyan hogy a konyhai nagykukában matassak, de ugyebár ő sem lehet mindig ott mindenhol, így sikerült meglepnem egy csendes kukamellett üldögélős egy-egy kezemben izomból egy-egy kakis pelus lengetős akcióval. Ha azt gondoljátok ezt le kellett volna fényképezni, akkor tévedtek... anyu arca sokkal mókásabb volt! Szerencsére apa is ebben a pillanatban ért haza, így egy gyors lesápadás után elvonultam vele, míg anyu levadászta a vándorútra kelt kaksidarabokat a konyhában. Hát van ennél viccesebb?
Már segíteni is tudok minden ruhákkal kapcsolatos melóban. Így én egyenként kipakolom a szennyeskosarat, ami hozzáteszem magasabb nálam szóval nem kis teljesítmény ez egy mosógépelindításnyi idő alatt. Amíg anyu a szárítóra tesz 1 nedves ruhát addig én 2-t szedek le. Ruhahajtogatás terén kb. ugyanez az arány. Ő hajtja én bontom. Akkor most ki is a hatékonyabb? A kedvencem mindenesetre az, mikor a tiszta száraz ruhák a fotelben várnak, na nem sokáig, mert ezeket a legpoénabb a földre rángatni és szétteríteni a lakás minden helyiségében. Amikor ezt nem érzem elég erőteljes műveletnek spontán csak kinyitok egy ruhásszekrényt és kirángatom a tartalmát, ennyi... Az erő velem van!
Rájöttem, hogy a papírt nem csak megenni lehet, hanem remekül tépni is. Jó, hogy vannak mesekönyveim, bár ezekkel a keménylaposokkal nincs könnyű dolgom...
Babaapa erősszálú pufis hajas fején szuperül lehet dobolni! Ő kért folyton pacsit, akkor meg most mit rinyál? Ja, hogy ő még aludt volna... Egyéni szoc. probléma!
De olyan édes vagyok mikor alszom, nem?
Anyu tiltja ugyan hogy a konyhai nagykukában matassak, de ugyebár ő sem lehet mindig ott mindenhol, így sikerült meglepnem egy csendes kukamellett üldögélős egy-egy kezemben izomból egy-egy kakis pelus lengetős akcióval. Ha azt gondoljátok ezt le kellett volna fényképezni, akkor tévedtek... anyu arca sokkal mókásabb volt! Szerencsére apa is ebben a pillanatban ért haza, így egy gyors lesápadás után elvonultam vele, míg anyu levadászta a vándorútra kelt kaksidarabokat a konyhában. Hát van ennél viccesebb?
Már segíteni is tudok minden ruhákkal kapcsolatos melóban. Így én egyenként kipakolom a szennyeskosarat, ami hozzáteszem magasabb nálam szóval nem kis teljesítmény ez egy mosógépelindításnyi idő alatt. Amíg anyu a szárítóra tesz 1 nedves ruhát addig én 2-t szedek le. Ruhahajtogatás terén kb. ugyanez az arány. Ő hajtja én bontom. Akkor most ki is a hatékonyabb? A kedvencem mindenesetre az, mikor a tiszta száraz ruhák a fotelben várnak, na nem sokáig, mert ezeket a legpoénabb a földre rángatni és szétteríteni a lakás minden helyiségében. Amikor ezt nem érzem elég erőteljes műveletnek spontán csak kinyitok egy ruhásszekrényt és kirángatom a tartalmát, ennyi... Az erő velem van!
Rájöttem, hogy a papírt nem csak megenni lehet, hanem remekül tépni is. Jó, hogy vannak mesekönyveim, bár ezekkel a keménylaposokkal nincs könnyű dolgom...
Babaapa erősszálú pufis hajas fején szuperül lehet dobolni! Ő kért folyton pacsit, akkor meg most mit rinyál? Ja, hogy ő még aludt volna... Egyéni szoc. probléma!
De olyan édes vagyok mikor alszom, nem?
2010. január 28., csütörtök
Később még jól jöhet
Miközben drága csillagom első szülinapi tortájához keresgéltem ihletet rátaláltam egy borzasztóan egyszerű, de nagyon ötletes fincsiség-receptre. Ki ne próbálta volna a babapiskótás pudingot, nyami... bizony ez is az, de az ötlet miatt megérdemli, hogy betegyem ide a linkjét.
Emeletes-piskóta-puding-torta
Egyébként az alapkoncepció már megvan, de mivel nem vagyok egy konyhai guru próbasütés nélül inkább nem osztínám meg a drága közönséggel.
Addig is ha rálelek valami érdekesre nem mulasztom el megosztani veletek.
Emeletes-piskóta-puding-torta
Egyébként az alapkoncepció már megvan, de mivel nem vagyok egy konyhai guru próbasütés nélül inkább nem osztínám meg a drága közönséggel.
Addig is ha rálelek valami érdekesre nem mulasztom el megosztani veletek.
2010. január 26., kedd
11 hónap
Csak gyorsan beszámolnék még az elmúlt egy hónap fontosabb történéseiről.
Méreteim: 10,55 kg és 76 cm.
Túl vagyunk egy kemény, de legalább eredményes hisztistoppon kajatéren. Azóta csodásan eszek, méghozzá mostanában 10-ből 9-szer török eredetű hamikat.
Eltöltöttem most először egy egész hosszú délutánt egyedül a nagyimmal, szuperül viselkedtünk mindketten, anyuék meg végre egy kis időt kettesben tölthettek. Azóta sokkal nagyobb a harmónia itthon, így mindenki boldog.
Apafüggő lettem, ha este hazaér le se lehet vakarni a mosolyt az arcomról, ekkorra általában rendesen megunom anyu képét, így jól jön a frissítés.
Továbbra is lelkesen gyakorlom a fel és lemászást minden elérhető és elérhetetlen bútordarabbal.
Rájöttem arra is, hogy sokkal vagányabb az etetőszék asztalkáján ülni háttal anyának, mint az ülésén a szokásos snassz módon. Immáron rendelkezem 2 egész és 2 fél foggal, no és még kettővel készülődőben.
Anyu meg megtanulta élvezni a karban hurcolós, üres babakocsitolós vásárlásokat. Hosszas fizikai és szellemi gyakoroltatás után elértem, hogy különösebb lelkiismeretfurdalás vagy érzelmi megrázkódtatás nélkül viselje, ha egy-egy polc leszakad, különböző dolgokat földhöz vágok, halomnyi ruhák tartórudastól hullanak a földre az üzletekben. Ha a bolt közepén ordítani kezdek az még mindig kicsit idegesíti, így ezen még dolgoznom kell. Fejlődőképességét viszont mi sem igazolhatná jobban, mint az, hogy velem együtt vigyorog a sápítozó, értetlenkedő többi felnöttön, akik nem vágják miért jó a babakocsiban álló gyereket egy kézzel fogva, a másikkal egyensúlyozva és vásárolva, a kocsit lábbal tolva, görnyedt háttal közlekedni... Mert így az igazi, ok?! Aki még nem próbálta ne is beszéljen!
Méreteim: 10,55 kg és 76 cm.
Túl vagyunk egy kemény, de legalább eredményes hisztistoppon kajatéren. Azóta csodásan eszek, méghozzá mostanában 10-ből 9-szer török eredetű hamikat.
Eltöltöttem most először egy egész hosszú délutánt egyedül a nagyimmal, szuperül viselkedtünk mindketten, anyuék meg végre egy kis időt kettesben tölthettek. Azóta sokkal nagyobb a harmónia itthon, így mindenki boldog.
Apafüggő lettem, ha este hazaér le se lehet vakarni a mosolyt az arcomról, ekkorra általában rendesen megunom anyu képét, így jól jön a frissítés.
Továbbra is lelkesen gyakorlom a fel és lemászást minden elérhető és elérhetetlen bútordarabbal.
Rájöttem arra is, hogy sokkal vagányabb az etetőszék asztalkáján ülni háttal anyának, mint az ülésén a szokásos snassz módon. Immáron rendelkezem 2 egész és 2 fél foggal, no és még kettővel készülődőben.
Anyu meg megtanulta élvezni a karban hurcolós, üres babakocsitolós vásárlásokat. Hosszas fizikai és szellemi gyakoroltatás után elértem, hogy különösebb lelkiismeretfurdalás vagy érzelmi megrázkódtatás nélkül viselje, ha egy-egy polc leszakad, különböző dolgokat földhöz vágok, halomnyi ruhák tartórudastól hullanak a földre az üzletekben. Ha a bolt közepén ordítani kezdek az még mindig kicsit idegesíti, így ezen még dolgoznom kell. Fejlődőképességét viszont mi sem igazolhatná jobban, mint az, hogy velem együtt vigyorog a sápítozó, értetlenkedő többi felnöttön, akik nem vágják miért jó a babakocsiban álló gyereket egy kézzel fogva, a másikkal egyensúlyozva és vásárolva, a kocsit lábbal tolva, görnyedt háttal közlekedni... Mert így az igazi, ok?! Aki még nem próbálta ne is beszéljen!
Az integetés evolúciója
Már egy ideje tervezem, hogy megosszam veletek kedves olvasóim a mi saját, külön bejáratú házi fejlődéstörténetünket az integetés, vagy szakszerűen szólva a "pápázás" témakörében.
A kezdetben vállból karlóbáló csöppségem lassan, de biztosan áttért könyékből alkarlengetésre, majd 1-2 hete a csuklójára is rátalált. Azóta mint a nagyok, éppen ahogy anya mutatta büszkén integetünk kezecskénkkel mindenkinek aki hozzánk betér és néha apának, ha munkába megy.
A kezdetben vállból karlóbáló csöppségem lassan, de biztosan áttért könyékből alkarlengetésre, majd 1-2 hete a csuklójára is rátalált. Azóta mint a nagyok, éppen ahogy anya mutatta büszkén integetünk kezecskénkkel mindenkinek aki hozzánk betér és néha apának, ha munkába megy.
2010. január 7., csütörtök
Minden napra egy mutatvány?
Ma kitaláltam, hogy felmászok a járássegítőre. Anya először azt hitte csak poénkodok, majd azt, hogy úgysem fog sikerülni... Hát tévedett! Sőt le is másztam onnan teljesen egyedül. Ezt kapjátok ki! Anya lesápadt, de szerencsére épp a kezében volt a fényképező masina (papa régi gépe - Szeretünk papa, és hiányzol nagyon!).
2010. január 6., szerda
Sikerélmények
Anyu nagyon boldog, mert megtanultam szépen lábbal popsival tolatva lejönni a kanapéról hoppáhoppá! Kicsi bibi, hogy a fotelből nem megy, így onnan átmászok szépen a kanapéra (miközben egyensúlyozok a kettő támlája közötti lyuk mellett ugyebár), ahonnan már sima ügy a földetérés.
Kitaláltam, hogy segítek én a rendrakásban is, nemár csak szegény anyám görnyedjen napi x-szer. Fogok 1-1 megabloks elemet és szépen visszateszem a dobozukba. Hurrá! Mindenki boldog! Aztán hallom ám, hogy ez csörög ahogy beleesik a többi elem közé, gondolom rázzuk már meg vagy mi a csoda, és felét kiborítom magamra meg úgy a szoba negyedére... upsz! DE a szándék a fontos, nem!? (Ezt úgy 5-6-szor egymás után rendrakás közben.)
A legeslegjobb meg, hogy tegnap végre sikerült belemásznom az építőkockás dobozba. Jajj már mióta szenvedtem vele! Szüleim meg nem értik miért jó nekem abban ücsörögni, mert biztos kényelmetlen. Ááááá felnőttek... nem értenek ehhez!
Kitaláltam, hogy segítek én a rendrakásban is, nemár csak szegény anyám görnyedjen napi x-szer. Fogok 1-1 megabloks elemet és szépen visszateszem a dobozukba. Hurrá! Mindenki boldog! Aztán hallom ám, hogy ez csörög ahogy beleesik a többi elem közé, gondolom rázzuk már meg vagy mi a csoda, és felét kiborítom magamra meg úgy a szoba negyedére... upsz! DE a szándék a fontos, nem!? (Ezt úgy 5-6-szor egymás után rendrakás közben.)
A legeslegjobb meg, hogy tegnap végre sikerült belemásznom az építőkockás dobozba. Jajj már mióta szenvedtem vele! Szüleim meg nem értik miért jó nekem abban ücsörögni, mert biztos kényelmetlen. Ááááá felnőttek... nem értenek ehhez!
Mint - a - apa
Babaapa nálunk is a minden mostanában, ha ő csinál valamit, akkor abból a fia sem maradhat ki és bizony fordítva is így igaz, mint azt a fotó bal alsó része is bizonyítja.
Aminek örülünk, hogy ha apa valamit eszik, akkor az a fiának is azonnal és ellentmondást nem tűrően kell. Gondolná az ember: ez király, hiszen majd apa jól elkezdi enni a babakaját, Efe meg rástartol és buciba tömi a hamiját végre egy nyekk nélkül. Ahha, na ja... A bökkelő ott van, hogy apa véletlenül sem hajlandó megkóstolni semmit aminek a szaga, kinézete vagy akár a neve bébiételre utal. Útálatának ráadásul hangot, illetve jó kis fintorgós grimaszt is ad. Ezekután hogy várhatnék mást kisciccostól, mint ugyanezt?!
Nem baj, lassan nagyfiú lesz a mi kisfiunk. Cumisüveg sem volt már lassan egy hete a szájában, a cumi is egyre többször nem kell. Anya meg majd vigyáz, hogy bababarát vacsikat csináljon a családnak.
Babaapa nagyon szeretünk! Boldog (egyik) évfordulót!
Aminek örülünk, hogy ha apa valamit eszik, akkor az a fiának is azonnal és ellentmondást nem tűrően kell. Gondolná az ember: ez király, hiszen majd apa jól elkezdi enni a babakaját, Efe meg rástartol és buciba tömi a hamiját végre egy nyekk nélkül. Ahha, na ja... A bökkelő ott van, hogy apa véletlenül sem hajlandó megkóstolni semmit aminek a szaga, kinézete vagy akár a neve bébiételre utal. Útálatának ráadásul hangot, illetve jó kis fintorgós grimaszt is ad. Ezekután hogy várhatnék mást kisciccostól, mint ugyanezt?!
Nem baj, lassan nagyfiú lesz a mi kisfiunk. Cumisüveg sem volt már lassan egy hete a szájában, a cumi is egyre többször nem kell. Anya meg majd vigyáz, hogy bababarát vacsikat csináljon a családnak.
Babaapa nagyon szeretünk! Boldog (egyik) évfordulót!
2010. január 5., kedd
10 hónap
Elmúltam hát 10 hónapos. Már rengeteg dolgot csinálok. Anyu szerint beléptem a kisfiú korba.
-- Már fel tudok mászni a fotelba és a kanapéval is kitartóan próbálkozom.
-- Lassan kulccsal zárható fiókba és szekrénybe kell átköltöztetni előlem minden fontos dolgot, no meg bármilyen kevésbé fontosat is, ha annak van papír alkatrésze.
-- Tudom, hogy hisztivel befolyásolhatóak az emberek. Drága szüleim közül az egyik mindig előbb feladja, mint én.
-- Elkezdtem játszani a formabedobóval és a gyűrűs építőre is feltettem már pár karikát. No meg megpróbálom az üvegekre visszatenni a kupakjukat (általában fordítva).
-- A kajasztrájkkal elértem, hogy tápszert anya már inkább nem is próbál adni, viszont egyre többször kóstolgathatom, amit a nagyok esznek.
-- Kapaszkodás nélkül állok pár másodpercig, de szigorúan csak a nagykádban.
-- Két felső fogam van érkezőben a már meglévő két alsó mellé, ami nem könnyíti meg az éjszakákat. Átlag 4-5-ször ébredünk, 2-3-szor szopizok is. Anyuék fáradtak, de én legalább rápihenek nappal kétszer 1-1,5 órát.
-- Naponta 10-15-ször terítem be a lakást a játékaimmal, ééés anyu még mindig nem unta meg a visszapakolást.
-- Értem én ha nem szabad valamit, de olyan poén mégis megcsinálni.
-- Puszi parancsszóra harapom anyu orrát, már ha épp vevő vagyok a játékra. No meg pápázok mindenkinek, aki jön-megy.
-- Már régóta ment a felülés, de csak nemrégiben kezdtem el rutinosan ülve játszani, aminek eleinte anyu nagyon örült, azt hitte nagy naívan, hogy majd így tovább egy helyben maradok... Hát nem!
-- Ha kérdeznek babahalandzsával válaszolok. Az már az ő bajuk, hogy nem értik.
-- Túl vagyok az első Bayramon, Karácsonyon és Szilveszteren. Nekem minden jöhet! A biztos pont az ajándék és a kényeztetés. Király!
És persze nagyon jól tudom, hogy egy mosolyomtól mindenki elolvad, bármilyen dühös volt is.
-- Már fel tudok mászni a fotelba és a kanapéval is kitartóan próbálkozom.
-- Lassan kulccsal zárható fiókba és szekrénybe kell átköltöztetni előlem minden fontos dolgot, no meg bármilyen kevésbé fontosat is, ha annak van papír alkatrésze.
-- Tudom, hogy hisztivel befolyásolhatóak az emberek. Drága szüleim közül az egyik mindig előbb feladja, mint én.
-- Elkezdtem játszani a formabedobóval és a gyűrűs építőre is feltettem már pár karikát. No meg megpróbálom az üvegekre visszatenni a kupakjukat (általában fordítva).
-- A kajasztrájkkal elértem, hogy tápszert anya már inkább nem is próbál adni, viszont egyre többször kóstolgathatom, amit a nagyok esznek.
-- Kapaszkodás nélkül állok pár másodpercig, de szigorúan csak a nagykádban.
-- Két felső fogam van érkezőben a már meglévő két alsó mellé, ami nem könnyíti meg az éjszakákat. Átlag 4-5-ször ébredünk, 2-3-szor szopizok is. Anyuék fáradtak, de én legalább rápihenek nappal kétszer 1-1,5 órát.
-- Naponta 10-15-ször terítem be a lakást a játékaimmal, ééés anyu még mindig nem unta meg a visszapakolást.
-- Értem én ha nem szabad valamit, de olyan poén mégis megcsinálni.
-- Puszi parancsszóra harapom anyu orrát, már ha épp vevő vagyok a játékra. No meg pápázok mindenkinek, aki jön-megy.
-- Már régóta ment a felülés, de csak nemrégiben kezdtem el rutinosan ülve játszani, aminek eleinte anyu nagyon örült, azt hitte nagy naívan, hogy majd így tovább egy helyben maradok... Hát nem!
-- Ha kérdeznek babahalandzsával válaszolok. Az már az ő bajuk, hogy nem értik.
-- Túl vagyok az első Bayramon, Karácsonyon és Szilveszteren. Nekem minden jöhet! A biztos pont az ajándék és a kényeztetés. Király!
És persze nagyon jól tudom, hogy egy mosolyomtól mindenki elolvad, bármilyen dühös volt is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)