Zehráék ma indultak 3 hónapra Törökországba. Ég is a fejem kicsit, hogy én már 3 hét után viszketek, ha távol kell lennem az otthonomtól, ők meg csak így nekivágnak nem 1 hanem 2 gyerkőccel. Ráadásul Erika hazafelé egyedül repül majd a lurkókkal, ez aztán a valami. De végülis így van, amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel, vagy hogy is van ez?
Tegnap utoljára meglátogattuk őket és sikerült megismerkednünk Leylával és az anyukájával, Hajnival is, akinek ez alkalommal a képeket köszönhetjük.
A srácok marha jól elvoltak, leszámítva egy-két kisebb incidenst a nagylányok között. Mindenesetre fiacskám úgy néz ki született vezéregyéniség, hisz a nála nagyobb, értelmesebb fehérnépek is szó nélkül követik minden hülyeségben, amit kitalál, mint pl. az indiánüvöltés kíséretében történő ágyon ugrálás, párnaszétrugdosás és hajigálás, vagy a babataxi torkaszakadtából ordítós püfölése este 10-kor (jó spec. ez egy nappal korábban volt, mikor Zehráék voltak minálunk Iftárra).
Erikáéknak kellemes, de legalábbi selviselhető kinntartózkodást kívánunk, nagyon fognak hiányozni. Leyláékkal pedig remélem ezentúl többször összefutunk majd.
Csupa feketeszemű:
Van itt séró kéremszépen:
Szia Elif!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy megismertünk Titeket! Efe csodaszép kis fickó! :)
A kívánságod teljesült is, mert váratlanul összefutottunk... :D
A közös főzőcske partyra még mindig igényt tartok: befoghatnánk a kis séfeket is! Leyla szeret segíteni a konyhában, legfőképpen a főzés utáni mosogatásért rajong. Én nem annyira, mert ilyenkor fél méteres víz hömpölyög a lakásban.