Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...
Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!
Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?
Áááá, de nagyon gáz vagy! :DD De itten ennek nagyon örülünk, legalább szénné röhöghettem magam így szombaton kora reggel!
VálaszTörlésHehe... Na ezalkalommal nem mondom, hogy akkor megérte! Jó? :)
VálaszTörlésLike SzuznMajer :-))))
VálaszTörlés