Ki is találta ki ezt a "tegyünk tálakat és érdekes, de veszélytelen konyhai eszközöket egy külön szekrénybe vagy fiókba a babának, amivel majd ő elszórakoztatja magát mosogatás illetve főzés közben" dolgot?
Namármost ez addig lehet jópofa, amíg a gyerek maximum csak a lakás összes helyiségébe hordja szét a kellékeket, majd miután végzett hatalmas ordítással hívja szerető édesanyját azok közös összeszedésére... ha egy mód van rá!
Őőőő de az én fiam mostmár rájött, hogy mennyivel érdekesebb ezeket a holmikat a mosogatóba pakolni a lehetőleg még mosatlan edények közé.
Bizony megteszi, újra és újra, lelkesen, töretlen kedvvel... Nem is csoda, hiszen anya azt mondta: jajjdeügyes és segítőkész vagy drágaságom, mikor azokat még cukin az ő kezébe adogatta mosogatás közben.
Hát ez még egy lépéssel több és jobb, vagy neeem?
2010. április 4., vasárnap
2010. április 3., szombat
Az el-nem-veszett kulcs nyomában!
Címnek akár adhattuk volna az "Anya totális agyelvesztésben."-t, vagy a "Hogyan alázzuk magunkat ripityára 5 perc alatt a Világ előtt."-öt is, na de maradjunk csak a szolídabb verziónál.
Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...
Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!
Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?
Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...
Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!
Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?
2010. április 2., péntek
Első lépések 2 - Újratöltve
Alig két hetes teljes kihagyás után a tegnapi csupacsajozós babatali végre meghozta fiacskám kedvét ismét a lépegetéshez. Lehet az adta a döntő lökést, hogy akármilyen gyorsan is tepert a 2 lábon rohanó csiniAdribaba után, négykézláb mégiscsak elég nehéz volt tartani vele az iramot. Mindenesetre anya örül, apa örül, várjuk a folytatást, vagy az újabb szünetet, ki tudja...
Persze a tegnapi pár lépést szigorúan csak anya kapta a vendégek elmenetele után, a kanapé mögött, hogy még apóca se láthassa!
Persze a tegnapi pár lépést szigorúan csak anya kapta a vendégek elmenetele után, a kanapé mögött, hogy még apóca se láthassa!
2010. március 22., hétfő
Mondom és csinálom csak legyen füled meghallani és szemed meglátni!
Szóval az történt, hogy eljutottam arra a pontra, amikor az ember rádöbben lehet mégsem érdemes folyamatosan "széllel szemben végezni a dolgomat", párosharcot vívva drága férjemmel és egyetlen pici fiammal egyidőben. Anya megnyugodott, beletörődött (bizonyos szinten) és elásta a csatabárdokat.
Legyen hát apának mindenben igaza! Na jó... sokmindenben.
Na és Efe fiam aludjon csak egyszer vagy kétszer, ahogyan méltóságos kedve tartja, egyen hát kézzel (néha lábbal) ha ez teszi boldoggá és másszunk fél napot körbe a lakásban ha ettől honol nálunk a csend és a nyugalom.
Magamba szálltam. Már hozzáteszem ehhez úgy volt erőm, hogy az éjszakai szopikat elhagytuk pár napja és általában (fogfüggően) 2-3 ébredéssel, 1 korareggeli magammellévétellel megússzuk a kritikus időszakokat. Frankón! A titok? 1 db nappali 35 perces bőgős egyedül kiságybanelalvás. Gyerkőc ennyitől ráeszmélt, hogy wow ő maga is képes fekvőpozícióba helyezkedni és semmi katasztrófa nem következik utána. Folytatás bizonytalan időre elnapolva, de feledve nem.
Kinyitottam hát szomjazó elmémet a káosz hercege, vagyis hisztis kis kukacosom felé, és láss csodát. A mai nap hatalmas áttöréseket hozott. Jöjjenek hát a sztorik:
A mai babamenü borsófőzelék szigorúan kézzelfogós komponenssel, vagyis jelen esetben túrófasirttal. Miután egy méretes példányt sikeresen buciba tömött az éhező drágaságom (aki szegény már legszívesebben a forró olajból kapta volna kifelé a fincsiséget) lekísérve keményen vagy 100 g kötelező borsóstrutyival úgy döntött jöhetne akár a következő. Na összeszedtem én az elhullajtott morzsákat, felkupacoltam az asztalkáján és bepróbálkoztam: "majd ha ezt megetted megkapod". Gyerek rámnéz, belemarkol a halomba és izomból a szájába tömi szinte az egészet majd azzal a lendülettel vasaltanegyenes karral mutat is a másik fasírozottra. Heeee?
Ez a gyerek mégiscsak érti mit vakerok, csak általában letojja. Minő boldogság!
Szegény gyerekecske mit csináljon míg anya 3 tányért elmosogat? Hisztizve, arcotlehorzsolva nyitja-csukja a konyhaszekrény ajtaját. De ezalkalommal háháá anya a nyugalom szigete maradt, leguggolt, nyugtatott és mikor ez sem használt megpüfölte a csúnya bútordarabot, persze szokásos "dádá" kíséretében. Itt jött az újabb ledöbbenés... Efe elhallgat, rámnéz, kis vigyor, majd elkomorult arccal hangos "dádá"-k kíséretében csatlakozik az igazságszolgáltatáshoz. Bakker... gyakorlatilag születése óta mondogatom én a dádá-t neki, de most először hallottam viszont tőle is. Cukormanci legalább már nem csak némán fogja püfölni az ovistársakat, ha mást nem is igazán mond majd. Gyönyör a köbön!
És elménk akár a szivacs, úgyám! 10 perc múlva sírás - csak úgy fiúsan ám - a szobából. Kérdem én mi történt? Erre drágaság mutat a karjára aztán a bűnös fiókra, amibe be sikerült ütni cegényemnek. Mondanom sem kell, hogy az is megkapta amit megérdemelt.
Azthiszem megtaláltam a gyors búfelejtés kulcsát! Legalábbis egy időre.
Apróbb öröm még, hogy ma először széjjelkenés nékül sikerült fél banánt hipergyorsasággal befalnia, úgy hogy spontán egyben a kezébe adtam. Hozzáteszem a komplett ruhacsere azért már korareggel megvolt, mert apa képes volt egy negyed naranccsal mindenféle "védőfelszerelés" nélkül a konyhapadlón felejteni a gyermeket mikor elment dolgozni. Na de ennyi belefér...
Legyen hát apának mindenben igaza! Na jó... sokmindenben.
Na és Efe fiam aludjon csak egyszer vagy kétszer, ahogyan méltóságos kedve tartja, egyen hát kézzel (néha lábbal) ha ez teszi boldoggá és másszunk fél napot körbe a lakásban ha ettől honol nálunk a csend és a nyugalom.
Magamba szálltam. Már hozzáteszem ehhez úgy volt erőm, hogy az éjszakai szopikat elhagytuk pár napja és általában (fogfüggően) 2-3 ébredéssel, 1 korareggeli magammellévétellel megússzuk a kritikus időszakokat. Frankón! A titok? 1 db nappali 35 perces bőgős egyedül kiságybanelalvás. Gyerkőc ennyitől ráeszmélt, hogy wow ő maga is képes fekvőpozícióba helyezkedni és semmi katasztrófa nem következik utána. Folytatás bizonytalan időre elnapolva, de feledve nem.
Kinyitottam hát szomjazó elmémet a káosz hercege, vagyis hisztis kis kukacosom felé, és láss csodát. A mai nap hatalmas áttöréseket hozott. Jöjjenek hát a sztorik:
A mai babamenü borsófőzelék szigorúan kézzelfogós komponenssel, vagyis jelen esetben túrófasirttal. Miután egy méretes példányt sikeresen buciba tömött az éhező drágaságom (aki szegény már legszívesebben a forró olajból kapta volna kifelé a fincsiséget) lekísérve keményen vagy 100 g kötelező borsóstrutyival úgy döntött jöhetne akár a következő. Na összeszedtem én az elhullajtott morzsákat, felkupacoltam az asztalkáján és bepróbálkoztam: "majd ha ezt megetted megkapod". Gyerek rámnéz, belemarkol a halomba és izomból a szájába tömi szinte az egészet majd azzal a lendülettel vasaltanegyenes karral mutat is a másik fasírozottra. Heeee?
Ez a gyerek mégiscsak érti mit vakerok, csak általában letojja. Minő boldogság!
Szegény gyerekecske mit csináljon míg anya 3 tányért elmosogat? Hisztizve, arcotlehorzsolva nyitja-csukja a konyhaszekrény ajtaját. De ezalkalommal háháá anya a nyugalom szigete maradt, leguggolt, nyugtatott és mikor ez sem használt megpüfölte a csúnya bútordarabot, persze szokásos "dádá" kíséretében. Itt jött az újabb ledöbbenés... Efe elhallgat, rámnéz, kis vigyor, majd elkomorult arccal hangos "dádá"-k kíséretében csatlakozik az igazságszolgáltatáshoz. Bakker... gyakorlatilag születése óta mondogatom én a dádá-t neki, de most először hallottam viszont tőle is. Cukormanci legalább már nem csak némán fogja püfölni az ovistársakat, ha mást nem is igazán mond majd. Gyönyör a köbön!
És elménk akár a szivacs, úgyám! 10 perc múlva sírás - csak úgy fiúsan ám - a szobából. Kérdem én mi történt? Erre drágaság mutat a karjára aztán a bűnös fiókra, amibe be sikerült ütni cegényemnek. Mondanom sem kell, hogy az is megkapta amit megérdemelt.
Azthiszem megtaláltam a gyors búfelejtés kulcsát! Legalábbis egy időre.
Apróbb öröm még, hogy ma először széjjelkenés nékül sikerült fél banánt hipergyorsasággal befalnia, úgy hogy spontán egyben a kezébe adtam. Hozzáteszem a komplett ruhacsere azért már korareggel megvolt, mert apa képes volt egy negyed naranccsal mindenféle "védőfelszerelés" nélkül a konyhapadlón felejteni a gyermeket mikor elment dolgozni. Na de ennyi belefér...
2010. január 29., péntek
Alváscécó
Az éjszakák, hááát... Vannak percek, órák mikor alszok, nyugtalanul sajnos. Fogbaj, anyahiány, éhség, hiszti... okok vannak bőven. A legfrissebb elmélet: fáj a foghelyem, így megébredek, érzem, hogy éhes vagyok és nem tudok visszaaludni, míg nem ettem. (Anya magából kiindulva alkotta ezt meg, mert hiába vacsizunk be mindketten, ilyen éjszakai ébredésekkor ő is éhes.)
Ezt a ma éjjel igazolta, tele pocakkal alszok 3-4 órát nyekk nélkül kiságyban. Sőőőőőőőt anya szerint a legjobb: álmosan de ébren letéve, kétszer anyára nézek és egyedül elalszok... az ágyamban! Szóval fejlődés az van!
Ezt a ma éjjel igazolta, tele pocakkal alszok 3-4 órát nyekk nélkül kiságyban. Sőőőőőőőt anya szerint a legjobb: álmosan de ébren letéve, kétszer anyára nézek és egyedül elalszok... az ágyamban! Szóval fejlődés az van!
Cukifiú és az egykezes totyogás
No azért olyan dolgokat is csinálok ám, amiktől olvadnak az ősök!
Például odabújok anyához és megölelgetem ha szomorú.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett érdekelni a kétlábon járás, pedig anyuék már azt hitték én örökké mászva fogok közlekedni. Tegnap fogtam egy széket osztán uccu neki bejártam vele a konyhát, na ekkor leesett végre kedves szülőpajtásnak, hogy azért nyúlok ki néha hason mászás közben, mert már nem igazán kényelmes a térdemnek ez a pozitúra, sőt... Előkapta hát a járássegítőt, amit a felmászásos produkcióm után inkább száműzött egy időre. Hát csodákat műveltem! Ment ott forgatás, kanyarodás, egy kézzel körbejárás, parkettasí az alap járás mellett persze. Asszem megállíthatatlan lettem, jött mindjárt az egykézzel fogós sétatotyogás apával anyához. Éééésss ezek olyan boldogok voltak, hát vazz ha tudom, hogy csak ennyi kell nekik...
Például odabújok anyához és megölelgetem ha szomorú.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett érdekelni a kétlábon járás, pedig anyuék már azt hitték én örökké mászva fogok közlekedni. Tegnap fogtam egy széket osztán uccu neki bejártam vele a konyhát, na ekkor leesett végre kedves szülőpajtásnak, hogy azért nyúlok ki néha hason mászás közben, mert már nem igazán kényelmes a térdemnek ez a pozitúra, sőt... Előkapta hát a járássegítőt, amit a felmászásos produkcióm után inkább száműzött egy időre. Hát csodákat műveltem! Ment ott forgatás, kanyarodás, egy kézzel körbejárás, parkettasí az alap járás mellett persze. Asszem megállíthatatlan lettem, jött mindjárt az egykézzel fogós sétatotyogás apával anyához. Éééésss ezek olyan boldogok voltak, hát vazz ha tudom, hogy csak ennyi kell nekik...
Az elmúlt 2 nap bűnlajstroma
Egyre mókásabb az élet (már nekem), ahogy egyre magasabb vagyok.
Anyu tiltja ugyan hogy a konyhai nagykukában matassak, de ugyebár ő sem lehet mindig ott mindenhol, így sikerült meglepnem egy csendes kukamellett üldögélős egy-egy kezemben izomból egy-egy kakis pelus lengetős akcióval. Ha azt gondoljátok ezt le kellett volna fényképezni, akkor tévedtek... anyu arca sokkal mókásabb volt! Szerencsére apa is ebben a pillanatban ért haza, így egy gyors lesápadás után elvonultam vele, míg anyu levadászta a vándorútra kelt kaksidarabokat a konyhában. Hát van ennél viccesebb?
Már segíteni is tudok minden ruhákkal kapcsolatos melóban. Így én egyenként kipakolom a szennyeskosarat, ami hozzáteszem magasabb nálam szóval nem kis teljesítmény ez egy mosógépelindításnyi idő alatt. Amíg anyu a szárítóra tesz 1 nedves ruhát addig én 2-t szedek le. Ruhahajtogatás terén kb. ugyanez az arány. Ő hajtja én bontom. Akkor most ki is a hatékonyabb? A kedvencem mindenesetre az, mikor a tiszta száraz ruhák a fotelben várnak, na nem sokáig, mert ezeket a legpoénabb a földre rángatni és szétteríteni a lakás minden helyiségében. Amikor ezt nem érzem elég erőteljes műveletnek spontán csak kinyitok egy ruhásszekrényt és kirángatom a tartalmát, ennyi... Az erő velem van!
Rájöttem, hogy a papírt nem csak megenni lehet, hanem remekül tépni is. Jó, hogy vannak mesekönyveim, bár ezekkel a keménylaposokkal nincs könnyű dolgom...
Babaapa erősszálú pufis hajas fején szuperül lehet dobolni! Ő kért folyton pacsit, akkor meg most mit rinyál? Ja, hogy ő még aludt volna... Egyéni szoc. probléma!
De olyan édes vagyok mikor alszom, nem?
Anyu tiltja ugyan hogy a konyhai nagykukában matassak, de ugyebár ő sem lehet mindig ott mindenhol, így sikerült meglepnem egy csendes kukamellett üldögélős egy-egy kezemben izomból egy-egy kakis pelus lengetős akcióval. Ha azt gondoljátok ezt le kellett volna fényképezni, akkor tévedtek... anyu arca sokkal mókásabb volt! Szerencsére apa is ebben a pillanatban ért haza, így egy gyors lesápadás után elvonultam vele, míg anyu levadászta a vándorútra kelt kaksidarabokat a konyhában. Hát van ennél viccesebb?
Már segíteni is tudok minden ruhákkal kapcsolatos melóban. Így én egyenként kipakolom a szennyeskosarat, ami hozzáteszem magasabb nálam szóval nem kis teljesítmény ez egy mosógépelindításnyi idő alatt. Amíg anyu a szárítóra tesz 1 nedves ruhát addig én 2-t szedek le. Ruhahajtogatás terén kb. ugyanez az arány. Ő hajtja én bontom. Akkor most ki is a hatékonyabb? A kedvencem mindenesetre az, mikor a tiszta száraz ruhák a fotelben várnak, na nem sokáig, mert ezeket a legpoénabb a földre rángatni és szétteríteni a lakás minden helyiségében. Amikor ezt nem érzem elég erőteljes műveletnek spontán csak kinyitok egy ruhásszekrényt és kirángatom a tartalmát, ennyi... Az erő velem van!
Rájöttem, hogy a papírt nem csak megenni lehet, hanem remekül tépni is. Jó, hogy vannak mesekönyveim, bár ezekkel a keménylaposokkal nincs könnyű dolgom...
Babaapa erősszálú pufis hajas fején szuperül lehet dobolni! Ő kért folyton pacsit, akkor meg most mit rinyál? Ja, hogy ő még aludt volna... Egyéni szoc. probléma!
De olyan édes vagyok mikor alszom, nem?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)