Újra főzelék...

   Hosszú hosszú kihagyás után ma ismét főzelékkel próbálkoztam az én rizsimádó kisfiamnál. Nem mondom, hogy osztatlan sikert arattam, de evett belőle... épp annyit amennyi ahhoz kell, hogy anyája ne kezdje sírva tépni a saját haját, sőt vígan megossza kis tündérkéjével a saját túrókrémjét "desszert" gyanánt. A kézbenfogós sült löncshusi szelet baromi gyorsan elfogyott persze... 

   A képen látható trutyi egyébként egész fincsi kis burgonyás répafőzi tejes habarással, szigorúan sósan, mert az édes változatot előbb keni a mennyezetre, minthogy egy falatot is lenyeljen belőle... (és igaza is van). Hát nem cuki?

A pohár próbája

   Egész jól sikerült az első önálló pohárból ivásos próbálkozásom. Csak a legelső kört sikerült a nagy igyekezetben lendületből a nyakamba borítani. A következőekben anya már ügyesebb volt és csak 2-2 kortyantásnyi baracklevet löttyintett a pohárka aljába, amit én szépen ki is iszogattam onnan! Wow bizony!
   Aztán mikor rájöttem, hogy ez tök jó buli és lenyelés helyett kibürrögtem a habos nyállal dúsított cuccot a már amúgyis elázott mindenhová, sajnos anya végetvetett a mókának. Na de minden bizonnyal folyt köv...

Az elpakolás újabb szintje

   Hogy miért nem örülök annyira Efe profi szintre fejlesztett nyitó-záró tudományának? Mert éppen tegnap ilyenkor találtuk meg mama két elveszett távirányítóját a becipzározott pelenkázótáskánkban...

Konyhai szösszenet

   Ki is találta ki ezt a "tegyünk tálakat és érdekes, de veszélytelen konyhai eszközöket egy külön szekrénybe vagy fiókba a babának, amivel majd ő elszórakoztatja magát mosogatás illetve főzés közben" dolgot?

   Namármost ez addig lehet jópofa, amíg a gyerek maximum csak a lakás összes helyiségébe hordja szét a kellékeket, majd miután végzett hatalmas ordítással hívja szerető édesanyját azok közös összeszedésére... ha egy mód van rá!
Őőőő de az én fiam mostmár rájött, hogy mennyivel érdekesebb ezeket a holmikat a mosogatóba pakolni a lehetőleg még mosatlan edények közé.
Bizony megteszi, újra és újra, lelkesen, töretlen kedvvel... Nem is csoda, hiszen anya azt mondta: jajjdeügyes és segítőkész vagy drágaságom, mikor azokat még cukin az ő kezébe adogatta mosogatás közben.
   Hát ez még egy lépéssel több és jobb, vagy neeem?

Az el-nem-veszett kulcs nyomában!

   Címnek akár adhattuk volna az "Anya totális agyelvesztésben."-t, vagy a "Hogyan alázzuk magunkat ripityára 5 perc alatt a Világ előtt."-öt is, na de maradjunk csak a szolídabb verziónál.
   Tehát a történet egy szupi kis babahaverlátogatással indult. Felkerestük Boti pajtinkat anyukája erős segedelmével, aki oda s később vissza fuvarozott bennünket, köszönjük! Anya kapott fincsi régesrég nem evett tojásos nokit és salit is, Efe fiú pedig pár kevésbé egészséges, de annál fincsibb csemegével tudta le az ebédet, ezeket most khm... ne is feszegessük tovább asszem. Maradjunk annyiban, hogy mire a nokizásig jutottunk mászómanónak már csak a kajaság villával és kézzel szétcsapkodására volt "ereje".
   Ámde itt jegyzem meg, hogy a poharazás, vagyis normál emberi pohárból itatás projekt erősen indul, merthogy Andinak is bemutatásra került a nagy "egyszuszra egy fél pohárnyi baracklét szinte cseppmentesen" produkció, jupppiiii! Éppen jókor, mert a csőrösüvegünk igencsak elrepedőben...
   Na és akkor jött a mélypont, mert hüleanya nem gondol rá, hogy a decukiédes fiókban állva fejrázva táncizás egész veszélyes lehet a kis házigazdának, így ahelyett hogy gyereket fiókbólkikapott volna, inkább fényképezett, aztán bumm, szekrénylebuccolás, majd égőpofával sztori elmesélés a rémülten odarohanó Andianyunak. Nem volt nagy bumm, sőt kicsi, de baromi rossz helyen, így hagytunk egy szép kis szemöldök alatti kék foltocskát emlékbe a szép napért, jajjdegáz! :( De a fénykép legalább eszméletlen jó lett, bár inkább ne lett volna...

   Hát nyilván ezután rám se bíz gyereket senki... Pedig istibizti ez csak pillanatnyi elmezavar volt és ígérem sohatöbbet!

  Na de a fullpoén: odaúton kulcscsomónk kiesegetett a kocsiban, Botifiú bűvöletében azonban ez nem különösebben hatott meg. Fiatalurak szépen oda-vissza mosolyogtak egymásra, hát ééédes volt na. Hazafelé út is szépen nyugisan zajlott, Efe kb. már a kocsikulcs elfordításánál bealudt (merthogy a délelőtti alvás "felfedezés, tanulmányozás és szocializáció" címszóval teljesen elmaradt). Deaztán...
Kiszállunk a kocsiból. Andiék elhajtanak, akiknél nyilván nincs mobiltelefon. Hopp holakulcs? (Nade közben esik is az eső slusszpoénként.) Telefonálás abszolút sikertelen, de legalább a mobilom lemerülőben, frankó. Kézbenalvó gyerekkel, vállróllógó dugigpelenkázótáskával sírógörcsöt kapni készülődve ácsorgás. És ekkor megjött az egyik szomszéd... Maradjunk annyiban, hogy nem az akivel a legjobban vagyunk. De ott tojom le... Pelóstáskát lepasszoltam néninek, bácsi alázatos könyörgésemre már pattant is velünk a kocsiba és irány vissza Andiékhoz. Holakulcs? Hehe.......
   A zsebemben.... Őőő ugye el tudjátok képzelni a piros azon lángoló árnyalatát amelyben az arcom a hazaúton pompázott, mondjuk leginkább azon a ponton, mikor bácsesz kifejtette ő mennyire nem szeret esőben vezetni. Hát nekem se jó agy nélkül élni, de ez van, mit lehet tenni?

Első lépések 2 - Újratöltve

   Alig két hetes teljes kihagyás után a tegnapi csupacsajozós babatali végre meghozta fiacskám kedvét ismét a lépegetéshez. Lehet az adta a döntő lökést, hogy akármilyen gyorsan is tepert a 2 lábon rohanó csiniAdribaba után, négykézláb mégiscsak elég nehéz volt tartani vele az iramot. Mindenesetre anya örül, apa örül, várjuk a folytatást, vagy az újabb szünetet, ki tudja...
Persze a tegnapi pár lépést szigorúan csak anya kapta a  vendégek elmenetele után, a kanapé mögött, hogy még apóca se láthassa!

Mondom és csinálom csak legyen füled meghallani és szemed meglátni!

   Szóval az történt, hogy eljutottam arra a pontra, amikor az ember rádöbben lehet mégsem érdemes folyamatosan "széllel szemben végezni a dolgomat", párosharcot vívva drága férjemmel és egyetlen pici fiammal egyidőben. Anya megnyugodott, beletörődött (bizonyos szinten) és elásta a csatabárdokat.
   Legyen hát apának mindenben igaza! Na jó... sokmindenben.
   Na és Efe fiam aludjon csak egyszer vagy kétszer, ahogyan méltóságos kedve tartja, egyen hát kézzel (néha lábbal) ha ez teszi boldoggá és másszunk fél napot körbe a lakásban ha ettől honol nálunk a csend és a nyugalom.

   Magamba szálltam. Már hozzáteszem ehhez úgy volt erőm, hogy az éjszakai szopikat elhagytuk pár napja és általában (fogfüggően) 2-3 ébredéssel, 1 korareggeli magammellévétellel megússzuk a kritikus időszakokat. Frankón! A titok? 1 db nappali 35 perces bőgős egyedül kiságybanelalvás. Gyerkőc ennyitől ráeszmélt, hogy wow ő maga is képes fekvőpozícióba helyezkedni és semmi katasztrófa nem következik utána. Folytatás bizonytalan időre elnapolva, de feledve nem.

   Kinyitottam hát szomjazó elmémet a káosz hercege, vagyis hisztis kis kukacosom felé, és láss csodát. A mai nap hatalmas áttöréseket hozott. Jöjjenek hát a sztorik:

    A mai babamenü borsófőzelék szigorúan kézzelfogós komponenssel, vagyis jelen esetben túrófasirttal. Miután egy méretes példányt sikeresen buciba tömött az éhező drágaságom (aki szegény már legszívesebben a forró olajból kapta volna kifelé a fincsiséget) lekísérve keményen vagy 100 g kötelező borsóstrutyival úgy döntött jöhetne akár a következő. Na összeszedtem én az elhullajtott morzsákat, felkupacoltam az asztalkáján és bepróbálkoztam: "majd ha ezt megetted megkapod". Gyerek rámnéz, belemarkol a halomba és izomból a szájába tömi szinte az egészet majd azzal a lendülettel vasaltanegyenes karral mutat is a másik fasírozottra. Heeee?
Ez a gyerek mégiscsak érti mit vakerok, csak általában letojja. Minő boldogság!

    Szegény gyerekecske mit csináljon míg anya 3 tányért elmosogat? Hisztizve, arcotlehorzsolva nyitja-csukja a konyhaszekrény ajtaját. De ezalkalommal háháá anya a nyugalom szigete maradt, leguggolt, nyugtatott és mikor ez sem használt megpüfölte a csúnya bútordarabot, persze szokásos "dádá" kíséretében. Itt jött az újabb ledöbbenés... Efe elhallgat, rámnéz, kis vigyor, majd elkomorult arccal hangos "dádá"-k kíséretében csatlakozik az igazságszolgáltatáshoz. Bakker... gyakorlatilag születése óta mondogatom én a dádá-t neki, de most először hallottam viszont tőle is. Cukormanci legalább már nem csak némán fogja püfölni az ovistársakat, ha mást nem is igazán mond majd. Gyönyör a köbön!

   És elménk akár a szivacs, úgyám! 10 perc múlva sírás - csak úgy fiúsan ám - a szobából. Kérdem én mi történt? Erre drágaság mutat a karjára aztán a bűnös fiókra, amibe be sikerült ütni cegényemnek. Mondanom sem kell, hogy az is megkapta amit megérdemelt.
Azthiszem megtaláltam a gyors búfelejtés kulcsát! Legalábbis egy időre.

   Apróbb öröm még, hogy ma először széjjelkenés nékül sikerült fél banánt hipergyorsasággal befalnia, úgy hogy spontán egyben a kezébe adtam. Hozzáteszem a komplett ruhacsere azért már korareggel megvolt, mert apa képes volt egy negyed naranccsal mindenféle "védőfelszerelés" nélkül a konyhapadlón felejteni a gyermeket mikor elment dolgozni. Na de ennyi belefér...