A bátyóság, mint olyan

   Rengetegszer kérdezik tőlem Efe hogyan viszonyul a hugához, szereti, féltékeny? és persze ott van az a reménykedő csillogás a szemükben, amitől a hideg is kiráz, hogy ugye féltékeny, az enyém is az, persze hogy az még jóhogy, annak kell lennie, enélkül nincsen gyerek és egyébkéntis nehogymár a másé ne legyen féltékeny... blöee... Csak én vagyok ezen a Földön aki nem kíván másoknak rosszat nehogymár alapon?? No mindegy.
   Szóval igen mostmár van egy minimális kezelhető szintű féltékenység nálunk is, nem kimondottan és nem százszázalékosan felismerhetően, de van, mindenki nyugodjon le. ;) Emellett viszont Efe remek nagytestvér (egyelőre, elhamdürillah, masallah, csak így is maradjon). Mostanában kezdte csak el Narint piszkálni, picit lefogni a kezét, arrébbhúzni, oldalára fordítani. Nem gond, érzi, hogy kicsi és van határ, de egyértelműen mostmár a huga erejének felmérésében van és játszana vele, nagyon játszana.
   Emellett viszont ami volt és van az irigylésreméltó, énekelget a testvérének és maximálisan vigyáz rá és félti mindenki mástól ugye magán kívül és rajtam kívül. Rászól bárkire, az apjára is ha csak kicsit is úgy látja az nem megfelelően tartja vagy megijesztheti a hugát. Persze ő simán püföli a duplókat a füle mellett és ugrálna az agyon a feje mellett, de az más tészta ugye. És hát azt úgyse ő akarja, hanem a "bacik"... jaja nálunk mindenre mentség van, agyelszállás... bármi történik azt valamilyen bacik akarták, ők csinálták, azok idézték elő, mert a bacik ugrálnak, félre akarnak pisilni és köpködni és még csomó faca dolgot, nemám Efe ááá...
   Tegnapi drágaság: vásárolni készülünk...hűűű juteszembe, ez a kétgyerekes lét ez fergteges. Egy gyerekkel kb örült az ember ha valahová nagyritkán időben el tudott indulni, na kettővel az a csoda ha egyáltalán el tud indulni úgy érzem, hárommal gondolom már a levegővétel is komolyabb előszervezést igényel. Szóval készülünk (indulás helyett szokásos...mire Narint megszoptatom és felöltöztetem a két pasi alszik :/, jaja pár percig ment a nyűglődés, hogy baba miért feküdt le ne feküdjön, akit ugye még fel tudtam volna piszkálni álmából, hogy uccuneki, nade pár perc után emez is lefeküdt és horkolás, ennyi... és Narin is alszik, nojólvan gondoltam akkor legalább én is beszúnyok, de csaj persze imád kicseszni velem úgyhogy ő bezzeg felkelt, így mi elnyünnyögtünk míg ezek aludtak, majd később indulás... ja az is nagy sztori,de majd később)
Szóval mondom én "ha nem tudunk normálisan együtt elindulni, akkor majd mi ketten elmegyünk Efe,Narinurt meg itthagyjuk babával." Nem nem lehet... Baba is jön'. Nade ha nem tudod felpiszkálni akkor itthagyjuk, szóval nyugodjál le. 'Nem, nem jó. Narint is visszük, babát itthagyjuk'. Na ja, két purdéval, amiből az egyik egyelőre szinte kezelhetetlen lakáson kívül majd én egyedül franót bevásárlóközpontozok hullakimerülten, apa meg alszik egy vígat itthon. Hát nem. ... és Efe: "akkor vigyed Narint én meg majd itthon maradok babával"... érzitek ugye? az én fiam, akinek még mindig én vagyok a mindene, aki bemegy a boltba az apjával és 2 csokit kér, egyet magának és egyet nekem, és akinek frissenszült koromban az volt a vágya, hogy csak mi ketten elmegyünk taxival vásárolgatni... szóval igen, szereti a hugát.
   Ha bárkinél sír a kicsi azonnal jön és anya vedd el tőle. Persze akkoris vedd el tőle van, ha pl. itt a nagynénje akivel ő szeretne bírkózni és az Nárinnak gügyög. ;) Van és lesz majd másmilyen sztori is persze, de a mérleg nyelve alapvetően erre dől és ez most itt egy happy end és pont.

vissza a fedélzetre +1 fő

   Gyorsan belecsapok a lecsóba. Sok a terv és ötlet és rengeteg az írni valóm, de legfontosabb, hogy törődjünk a mával, a többit majd idővel pótolgatom remélem.
   Szóval van egy kishugunk is, Nárinur. Az utóbbi két nap fejleménye... hát igen a kéthós oltás és kemény hőemelkedés vagy inkább láz, 38 tuti megvolt masszívan... hogy megtalálta a kezét, bezomány... tömi keményen felváltva mindkettőt és nagyon muris ahogy úgy gondolja elkapott valami tőle amúgy keményen messzelévő dolgot és hirtelen betöm... betömné a szájába, de akkor rájön hogy az a valami még mindig a helyén van és akkor behergeli magát. Hát édes na, megindult a mozgásfejlődés és ez jó, nagyon jó, mert egyre többet van el magában is, legfőbb, hogy nem cicin lógva. Mert ő bizony nem cumis, nagyon nem... olyan szinten nem, hogy a cumitól idegrohamot kap ahelyett hogy megnyugtatná és fénysebességgel köpi az arcunkba, ha bepróbálkozunk nála vele, a cumisüveg terén meg úgy kell imádkozni hogy ha valamiért épp pótolni kéne, akkor igyon már meg belőle valamennyit. Általában olyan 40 ml után jön rá, hogy ez nem poén és onnantól ez nem kellll visítás van.

Mai cukiság

   Szívformákat és egyebeket szabtunk anyagdarabokból. Efe szépen el is rendezte az egyik csíkos darabon a piros pöttyös szivecskét, majd közölte "Efe anya szív" és odajött kis hunyorogva mosolyogva. beült az ölembe és átölelt. - Én is nagyon szeretlek kisfiam! --- és már el is felejtettem neki, hogy szétszórt egy szatyornyi darabolt szivacsot a nappaliban (amitől amúgy hajszálhíján agyvérzést kaptam, mert ez tapad ám, ha egy marékkal beteszel a zacskóba 2-vel közben a karodon kiveszel...), de magoldottuk ezt is.
   Ma egyébkéntis nagyon sok édes dolgot csinált és segített mindenben, jól meg is dícsértem, mire persze ő is nagy büszkén megállapította, hogy "Efe rossz NEM" (na igen most éppen) és jól kihúzta magát.

   Jaaa és az első cumimentes éjjel, hát túléltük na... kb. 3 vagy 4 felsírással és cumitündérsztori elmesélés után visszaalvással (megdöbbentő módon szinte rögtön - 1. próbálkozás sztori nélkül ment, totál sikertelenül).

Volt cumi s nincs cumi!

   Elkezdődött... az első cumimentes éjjel, ajjajj... bár mostanában én is mindent túlparázok és negatívabban szemlélek mint utólag kiderül, hogy kellett volna, reméljük ezzel is így lesz. A jelek mindenesetre biztatóak amellett, hogy ez éjjelt az első délutáni alvásmentes nappal is megelőzte (reggel 8-tól este 10-ig - előzö éjjel nyugtalan alvással - szal menő).
   Hihetetlen, de 2 hetes "majd a postásnéni hozza" hitegetés és mindenüzletet felkutatás után este egy akkor még felelőtlennek gondolt "majd én megveszem neked kicsim" mamabeszólás után még a hőn áhított (könyökömön kijövős) sapkás röfibe is belefutottunk a Tesco-ban - von Angry Birds - az egyetlen szóbajöhető játék mostanában, vagy okostelcsin vagy élőben gyűrjük, vagy épp videót nézünk róla, hogy valaki vagy okostelcsin játsza, vagy élőben gyűri. Mama tehát megvette szegény (direkt) féligbetört fejű és lilultszemű Röfit és ezzel szerzett még egy csillagot a "mer a mama szavahihető és egyébként is szeretjük" rublikába. Még most is a porban heverek az állammal együtt, mert ilyen egyszerűen nincs, nem volt és nem is lesz... Velem a büdös életben ilyen nem fordul még elő! Ha valamit keresek, az hótziher, hogy vagy éppen akkor fogyott el és sajnos soha többé nem is hoznak, vagy úgy alapból nem is létezik, legalábbis senki sem tud a miben és hollétéről. Mama bezzeg jön, beszól és megveszi... ennyi... gyerek meg bízik és megkapja... Tehát higgyetek emberek!
   Cumitündér ezekután persze jött látott és lejmolt egy cuclit tőlünk, el is vitte szépen az arra rászoruló minigyerekeknek 5 kg alatt (nemám 15 fölött) és most várunk... Nem meglepő módon nagyon altatni ne kellett a továbbiakban meg ujjak keresztbe!

   Egyébkéntmeg profi egérhasználat pipa. Okostelefon mesterszint - lefagyott program systemből kilövése, játékletöltés és telepítés igény szerint, telefonálás kért személynek, sms küldés kedv szerint. Számolás 10-ig törökül, első angol szavak (hogy miért és honnan az talány - pocaklakó kor?). "Kicsi" és "nagy" jelzők helyes értelmezése és a szavak használata. Kedvenc új szavam: "akti-mel" hihi... Korszak: itt-ott, ide-oda, ilyen-olyan, így-úgy

Végre "Anya" lettem!

   Éééés iiiiigen, nem telt 3 évbe és végre én is "anya" lettem, mostmár igazán "szó szerint", ugyanis az én kis édes manómnak eddig esze ágában sem volt engem így szólítani, nade most megtört a jég. Már egy ideje az "AAAA, ÁÁÁÁ, Eeeiiiii (Elif)" ordítása mellett utánammondta kérésre, hogy annnny, annnny... néha még az annnyany vagy nyanya is összejött, nade mostmár vége az annnny-ázásnak :)... Az utolsó lökést a tv-ben anyát kiabáló fogalmam sincs éppen milyen műsorban szaladó kislány adta, akit a nagy lelkesedésben sikerült Efének pontosan leutánozni - ilyennincs, mi? Hát de, az ember vért izzad, aztán jön egy kitudjaki és hol és a gyereknek megered a nyelve, elkezd járni, felmászik a fára és lediplomázik, mert az élet bizony ilyen! Anyának meg lehessen fát vágni a hátán, mert az bizony arra való. :)
   Azért ez most nekem rettenetes boldogság, na, ugyan azután az első igazi tiszta "anya" után - ami nem is nekem szólt a továbbiaknál már bejátszott a dupla nny, de ennyi baj legyen.

   Most, hogy így belegondolok voltak ott már kezdemények, csak elhinni nem mertem. Hisz pár órával ezelőtt a Zila kávézóban (bezonyám!) "anya"-nak tűnő felszólítással adta a kezembe az ásványvizes üveget, hogy ezután ő a talpas vizespoharamat kézbefogva koccinthasson velem (15-ször) - hát édes volt, jaaaajjj.
   Meg amúgyis, lesem tagadhatja, hogy gasztroblogger gyereke... simán végigfotózta az összes sütivel teli pultot a mobilommal (saját ötletétől vezérelve) - speciel a legtöbbön csak az ujja látszik és a pincérek sem tudták ezt az akciót hová tenni, mert ugye ilyenkor szent az inkognitó :)), de ő nagyon büszke volt magára és én is őrá!

   Ui: ez nem az a poszt, ahol olyanokat kérünk kommentelni, hogy bezzeg az enyém már 2 évesen szavalta a Szózatot 3 nyelven! Köszi! ;)

Ismerkedünk Mancsival... :)

   Igen, sajnos ennél jobban már nem is nagyon lehetne szegény ezt a blogot elhanyagolni, nade én ilyen vagyok, ez van, ha feltűnök mintha mi sem történt volna, folytatom tovább az írást vagy a mosolygós csevegést, minek a múlton szenvedni feleslegesen nem?

   Szóval olyan hírem van, amit muszáj leírnom, megörökítenem, elraktároznom a jövőre magamnak és neked kisfiam. Ma először ültél lovon és igen ez számomra egy hatalmas dolog, mivel már csak fényképek emlékeztetnek rá, hogy nálad icikével nagyobb mivoltomban az én nagyszüleimnek bizony még voltak lovaik, amikre én is felülhettem anno, baba ennél sokkal paciszociáltabb, ő még határozottan és vágyakozva emkékszik a kamaszkorában a Kayseri melletti kis falu határában tett lovagló túráira a barátaival.
   Szóval történt, hogy tegnap este baba azt mondta ma meglepetéshelyre megyünk, reggel aztán nem bírta tovább és elárulta, hogy ő bízony így 6 itt töltött év után (én 11) rájött, hogy van itt Vecsésen egy mezőgazdasági farm - mint utóbb kiderült 70 lóval és bizony mi elmegyünk azt megnézni és ha lehet lovagolni. Azthiszem az egészben én voltam a legizgatottabb, mert a ló az nekem aranyos, szép, kedves és maradjon távol mióta már nem vagyok gyerek, de azért Efe is kivette a részét néhány sejtelmes nyihhhiiiváá-val vagy valami hasonlóval a készülődésből (plusz pár orbitális hiszti, de ez nálunk 2 havonta 3 napban lezajlik, ez van).

   Egyébként beszél, a maga módján, de mindenképpen... húú tehát mostmár a 2 szótagos szavakat is utánam ismétli (jó nem tökéletesen) ééés aminek baromira örülök, hogy egyre több szót használ is MAGÁTÓL, mint - baba, kérem (kééee), iszi, víz (íz), csipsz (ez bezzeg tökéletesen megy, pedig nem ezt kajál folyamatosan elhihetitek), kész, szia, NEM, mama, dede, váó, já (játék) és még biztos van pár, csak már nagyon messze vagyok a tárgytól, amihez most visszatérek.

   Szóval itt a lovasfarmon hamar kiderítettük, miután megküzdöttük a nagyon emberbarát, ámde autógyűlölő küzel 10 kutyával, hogy lenne 2 lovacska, akiken lehet 1500/fél óra pénzért lovagolni. Speciel ezekből az egyik csak gyakorlott lovasoknak ajánlott, ámde a Mancsika az nagyon jámbor, mehet vele a már lassan kiöregedő alig 3 éves is, akinek aztán mostmár igen ajánlott elkezdeni a lovaglást (és akkor velem mit fognak kezdeni? ). Hát nyilván Efe is az a típus, hogy nagyonmenjünk a lovacskához, de azért ne annyira közel... vagy csak anya kezében, DE végül amellett hogy kicsit szétfagytunk jót tett a 15 perces lovacskacsodálás. A végső kérdésre ugyanis, hogy "felülsz te is a Mancsira?" hatalmas vigyor és bólogatás volt a válasz, amivel minden lovardás bácsit levettünk a lábáról és jött a szolíd "jól van, nem lesz itten baj"  a háttérből, amire azért valljuk be én is megnyugodtam - mert ugye elég neccesen mutattam még én is a 2 méter magas ló mellett (és ez csak a háta), nem beszélve a mellettem ácsorgó 1 méteresről... Szóval pár "jajjde aranyos a Mancsi, ugye milyen szép" után már 3-an simogattuk a fejét (én voltam az utolsó csatlakozó, baba és Efe után természetesen). És a csoda is megtörtént, ketten kétoldalról állva baba felültetett a lovacskára ééés Te... le akartál jönni mert onnan nem tudtad simogatni az orrát......

   Hát egyelőre ennyiben maradtunk, ill. én megállapítottam, hogy "engem olyan magasra hogyafenébe tesznek majd fel"... majd visszasétáltunk az autóhoz. A kutyák a hangos "csend legyen"-re maximálisan szófogadóan végül a kapunk is kiengedtek és holnap 10-re visszatérünk, majd ha minden jól megy ezután minden héten lesz egy kis közös apa-fia-Mancsi program. Sőt remélem holnap a fényképezőgépet sem hagyjuk majd itthon!

Gördeszkás kiscsávó

   Bizony újra komoly okom van a blogolásra, ugyanis hatalmas, frenetikus, emlékezetes és feljegyzendő esemény történt nálunk, Efe szerint születése óta nem volt ilyen kaliberű happening a család történetében.
   2011 június 22. volt a nagy nap, amikor Efehan bizony megkapta élete első .. (hatásszünet) .. GÖRDESZKÁJÁT, méghozzá a mamától, anya buzdítására és baba kiakadására. Már egy hete nézegettük és lelkesen mutogattuk (mármint a fiatalúr) az akciós Tesco-s újságban a minigördeszkát, hogy bizony ilyen kell és feltétlenül pont ilyet és mielőbb be kell szereznünk. Az én szívem meg persze nincsen kőből, ráadásul nagyon jól ismerem az én Zeke és Luther (Disney csatorna - sorozat) és úgy általában deszkarajongó fiamat, egyértelmű volt, hogy kivághatnám az ablakon akár az összes játékát, ha ezt megveszem ő mérhetetlenül boldog lesz és büszke magára. Nem mellesleg óriási támogatás ez most a nagyfiúságért való küzdelemben - értsd bilizés, cumielhagyás és valamilyen szinten a táplálkozásban való változatosságot is ide számítom ám.
   Mi sem bizonyítja jobban előző soraimat, minthogy épp most trappolt ide mellém a semmiből és kérdezte (ismét), hogy merre van a deszkája, és mondtam el ismét, hogy az bizony lenn pihen a tárolóban, mert baba még a vásárlás napján septében száműzte a lakásból, ugyanis
   1. védőfelszerelés és folyamatos 100%-os felügyelet nélkül (mert mosogatni is kell valakinek) egy kamikaze gyerek lábai alatt azért még veszélyes,
   2. így sem csíp az alsó szomszéd, hát mégha a mostanában szokásos 23 órás lefekvésünkhöz folyamatos deszkahangot társítanánk... mert bizony kéne, ugyanis ha vele van folyamatosan vagy cipeli, vagy rajta ül vagy áll és húzatja magát a kezeinél fogva (vagy éppen feláll rá, ill. leugrik róla).

    És igen olyan édes vele, senki nem hagyja szó nélkül, ki ezért ki azért, a kissrácok irigykednek, a nagyik lesápadnak, a tinik kiborulnak mennyire jófej. Nincs is ezzel semmi baj. Én pedig annyira élvezem 1015-ödször is elmondani Efe kérésére, hogy "bizony te már nagy deszkás csávó lettél" és ugyan lehet nagyokat fog esni és ki tudja még meddig egyedül majd csak ülve próbálja tolni magát a lábaival előre, de ahogy a ragyogó arcára nézek biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt ez a vásárlás.

A betegség pozitív oldalai...

   Efével való kapcsolatunknak határozottan jót tett ez a mostani taknyanyálaegybefolyós betegséghullám, ami sorra ledöntötte a családot a lábáról. Megállapítom, hogy hetente legalább egyszer baromi egyszerűen nem kell elmenni semerre, csak szépen itthon csücsülni és egymásra koncentrálni. Igen, ha kell 67-edszerre is elmondani, hogy a Timmy az egy bárány és azt mondja beee, míg Csingiling bizony egy tündér és tud repülni is, mindezt lehetőleg úgy, hogy közben ki-ki a wc-n illetve a bilin ül inspirálva egy félig szerteszéttépett Tesco-s újságtól.
   A mai napunk egyelőre veszekedésmentes hihetetlen módon, pedig már este 8 van és le is mertem ám írni, mert ha innentől ránkszakad az ég is az utóbbi hetek csúcsrekordját állítottuk már fel nyugiszempontok alapján.
   A bilizés meg csak hab a tortán, mert mostanában le se kakálta, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, ellenben ma magától kérte 3-szor is, ebből kétszer 3-3 csepp pisi, ill. egyszer fél kisujjnyi kaki is landolt a bödönben, ami messzemenőleg több, mint a semmi. És örültünk... ennek is, és annak, hogy kidobhatja a wc-papírt törölközés után a toalettbe. Működik? Reméljük...

És egy bónuszkép - az így kell élni típusú - okostelefont hekkelő vasalódeszkán pihizős kisbeteg:

Amikor írni kell...

   Eljött az ideje, amikor úgy érzem vissza kell térnem erre a blogra egy kicsikét legalább. Elérkezett hozzánk is a kemény dackorszak egy kis fognövesztéssel (és jelenleg megállíthatatlanul ömlő nózival) fűszerezve.
   Egyszerűen úgy érzem nincs kiút a szüntelen veszekedéseinkből, reggel ezzel kelünk és szinte alvásidőig folytatjuk a nyekergést-szenvedést-magyarázást-szájbarágást-kiabálást, igen néha torkunkszakadtából és semmi haszna... egyiknek sem... Gyakorlatilag napok, vagy talán már hetek óta nem szokatlan, hogy csak altatásra békülünk ki egymással, volt már hogy csak baba kérésére... nem jó ez így, nagyon megvisel... Nem akarom!
   Vérzik a szívem és legszívesebben csak üvölteném újra és újra a semmibe, hogy "Elég, nem akarok rád haragudni, nem akarok veled veszekedni, mentsetek ki innen, ezek nem mi vagyunk!!!"
   Nem akarom azt látni, hogy veled egykorú gyerekek milyen szépen hallgatnak a szüleikre (persze ők sem mindig, dehogyis), a közelükben maradnak és fogják a kezüket, nem akarom hogy úgy nézzenek ránk a többiek, mintha semmi közöm sem lenne a gyerekneveléshez, mert most kezdtél el irigykedni a játékaidra és nem tudom kezelni a játszótéren a belőled előtörő hisztériát. Nem akarom, hogy verekedősnek tituláljanak, mert egyszer ráütöttél egy másik kislányra, hiszen máskor soha nem teszel ilyet. Nem akarom hallani, ahogy nálad kisebbek verseket szavalnak. Bárcsak inkább tőled hallanám csak egyszer, hogy "anya", vagy mondanád el két szóval miért csak azt a párfajta ételt eszegeted meg, vagy mesélnéd el miért vagy ideges, hol fáj.  Kifolynak a kezemből az események és félek, úgy érzem távolodunk egymástól és én ezt NEM AKAROM, olyan kicsi vagy még és törékeny, bár te már 2 éves 3 hónaposan döntésképes felnőttnek érzed magad, ami nem így van. Rettegek... Kérlek kisfiam segíts, figyelj rám, halld meg újra amit mondok neked, régen ez nem így volt... én mindent megteszek hidd el, hogy a minket összekötő aranyfonalat ne engedjem szétfoszlani!

   És hogy most mi lesz... Hamarosan megírom a kis büszkeséglistám, hogy a sok düh és veszekedés közepette sikerüljön mégis a jó dolgokra koncentrálnunk... Talán éppen ez lesz a kiút, de ha nem is nekem mindenképpen kapaszkodó.

Megtört a jég!

   Pontosan 3 napja, hogy megtörtént, amit lassan lehetetlennek gondoltam és Efe elkezdett mesekönyvből mesét hallgatni. Hihetetlen számomra, hogy egy ilyen változás valóban egyik pillanatról a másikra bekövetkezhet. 4 napja még képtelen volt 1 oldalt 2 másodpercnél tovább "bámulni", sebesen el kellett lapozni, nehogy anya egy fél mondatot is fel tudjon olvasni belőle.
   Aztán egyik pillanatról a másikra és azóta minden este 5 rövidebb történetet is elolvasgatunk kettecskén elalvás előtt. Nagyon büszke vagyok rá, és boldog, amiért van végre egy tevékenység amit nyugalomban képes elvégezni, közben nem rohangál fel s alá a lakásban.
   Hozzátartozik, hogy mivel nekem csodajó emlékeim fűződnek gyerekkoromból az esti mesehallgatásokhoz nem adtam fel korábban sem a próbálkozást és a lefektetéshez könyv helyett fejből mondogattam ám eddig is a meséket alapul véve az aznapi eseményeket és izgalmas dolgokat az ő pici életéből.

   Az áttörésért egyébként köszönet egy sikeres hisztikezelésnek, amikoris anya (vagyis én) egyszerűen lefeküdt a kanapéra és elkezdett hangosan olvasni a legdizájnosabb mesekönyvünkből. 2 perc nyűglődés után végül láss csodát minimanó felkucorodott anya pocakjára és hallgatta sorra a meséket. És anya csak ámult...

Végezetül egy fánksütős (és lisztevős) kép az elmúlt napokból:

Csirkecomb paradoxon

Miért van az, hogy valaki meg nem enné a csirkecombról a húst (már az utóbbi pár hónapban), de az azt tartó csontot vígan elrágcsálja? Talán azért mert a lakásban fellelhető egyik plüss, fa vagy műanyag kutyának, illetve kutyaalkatrésznek (játék!) sem kellett... mert felajánlotta ám nekik!

Szerepcsere

   Efe új játékot talált ki a játszótérről az Intersportba menet (ahol szokásunkhoz híven továbbra sem találtunk neki normális téli sapkát, amit már a beletörődöttek végtelen nyugalmával keresgélek minden boltban).
   A játék neve: Szerepcsere. Lényege pedig mint azt kisfiam pár határozott mozdulattal elmutogatta, hogy Efe anyamódra tolja a babakocsit, igen tökegyedül (kissé kacsázva, de mitszámítaz), mindenféle segítő szándékot határozott felkiáltással elutasítva, anya pedig értelemszerűen Efemódra körberohangál.
   Akkor lett teljesen végem, mikor a zebrához érve kincsem nyújtotta az egyik kezét és szépen átvezetett az út túloldalára jó szülő módjára. Na azért itt feltűnés nélkül mégiscsak segítettem a kocsitolást, mert egy 20 hónapos félkézzel... ki tudja hol kötöttünk volna ki.
   Már csak azt vártam mikor fogja azt követelni, hogy be is üljek a babakocsiba! Szerencsére ez elmaradt. :)

És és és...

És annyi minden történik mostanában! Megint fejlődési bumm-ot élünk, azthiszem annak köszönhetően, hogy kezd beérni a kétnyelvű beszéd, ami miatt még mindig babanyelvben nyomulok, de abban ezerrel.

És már én is meg tudom mutatni, hogy hol a szemem, orrom, szám, fülem, kezem, lábam... zoknim, ha épp elhagytam.

És annyira jószívű vagyok mostanában, hogy az már néha túlzás. A játszóra cipelt labdát pl. egyértelműen oda kell adni az ott lévő összes gyereknek egyenként és kivétel nélkül, ha akarják, ha nem!

És nem akarok felvágni, de a most felkapott gajj-gajj szófoszlánnyal is simán leveszek mindenkit a lábáról, ehhez nem kell költőnek lenni, sőt ennyi ahhoz is elég, hogy némileg idősebb gyerkőcökkel kiválóan megértessem magam.

És talán az étvágyam is kezd helyrejönni, anya és mama kiötlötték, hogy nem hülyeség: anya tényleg túl sokfélét főz, kicsit be kellett őt lassítani konyhaügyileg! Pöttyökkel kezdünk egész jól állni, szinte teljes a pöttyhiány, ill. pl. egy-két dologra előjönnek, de máskor semmi... Ilyen a Tesco-s sajtos kifli, ami mostmár tutibiztosan tartalmaz valami nem épp emésztést serkentő ultraegészséges cuccot! Szóval ez is egy: "na ilyet se veszünk többet!".

És úgy alapvetően rácsodálkoznak szüleim, hogy minden nappal egyre jobban értek magyarul és törökül is és ezzel együtt rohamtempóban nyitok a Világra. Ha babanne (gyengébbek kedvéért: nagymama törökül) azt kéri a monitorból, hogy integessek neki - alig hallva, recsegve, miközben tv-t nézek - akkor megkapja! Oda se kell néznem hozzá...

És mindenben segítek továbbra is ha tudok, kedvenc a vidd oda, hozd ide, főzőcskézés és a ruhák kirázása teregetés előtt.

És a szemem is mint a sasé, már anya szerint, aki végülis vaksi (nono csak -1-es a szemem! / anya)... Tény, hogy 10 méterről kiszúrom a 3 cm-es Micky egeret egy parfümön (hiába rejtik el 500 másik közé). Ja és addig onnan senki sem megy, amíg mindenki rá nem jött, hogy én mit is mutogatok. Bácsi, néni, felirat, parfüm, poszter, asztal??? Magatoknál vagytok ti? Hát én jobban tudom, hogy Te mit árulsz ember?!

Mai: anya ügyes vagy!

   Lefekvés előtt: Kiscsillag nyújtózkodik, odavezeti anyát a szekrényhez, mutogat az azóta is imádott Tik-Takkos lelőhely felé. Anya magyarázkodik, ma már nem és hasonló ostobasgok... A kisfiú csak nem adja fel, anya megenyhül (mert a fájó fej és a folyamatos nyafogás nem jóbarátok) és ad egy hőn áhított cukorkát a pici kezecskébe. A drága kislegény pedig cserébe az első igazi szoros öleléssel fizet a csemegéért, majd megy tovább a dolgára... LOVE love love!

A zsírkréta-sztori

Esküszöm egy nadrágfelvételnyi idő alatt történt!

   És igen, van módszer a zsírkréta festett falról való eltávolítására a vésőn és a kalapácson kívül is! A képen már a rajznak csak a 3/4-e látható (a kezem csak a méretarányok miatt), negyedét már lesuvickoltam őőőőőőő, igen fogkefével és fogkrémmel mikor rájöttem, hogy mégiscsak meg kéne örökíteni az utókornak a kis csendéletet, de minimum apának, hogy had lássa már ha hazajön miért nem mentünk aznap délelőtt mégsem sétálni.

   Na de a sztori még csak most jön!

   Kicsi drágám nagy csendben elvonult molyolni valamivel, miután ő már sétára előkészítődött. Ez már gyanús lehetett volna akár, de nem volt, gondoltam, yessss szerencsés nap virradt ma reggel.
   Egy anya-nadrágfelvétellel később azért utánanéztem a csendnek... Édes művészlélek kisfiam (igen, azthiszem túl korán kezdtük a kreatív foglalatoskodsokat) áll az előszobában elégedetten szemlélve FÉLkész alkotását, hatalmas vigyorral várva anyától a szokásos "jajj de ügyes vagy" felkiáltást, ami ugye járt minden hasonló, de ezidáig papírra vetett konstruktív megnyilvánulás után. Hát a reakciómat szerintem nem kell részleteznem... Bénulás, ájulás, szívroham... Kb.
   Gyerkőc kiokítás következett, lelki fröccs sőt bevallom kézrecsapás, bár nálunk az "anya haragszik rám" sokkal nagyobb nevelési erővel bír, mint bármilyen testi behatás, de egyszerűen éreztem ez most egy olyan pont ahol biztosra kell mennem... Ha itt és most nem leszek elég meggyőző gyakorolhatom a tisztességes fogmosást a lakás összes szabad falfelületén.

   Egy szájlebiggyesztéssel (és nem többel) később: Efe megfogja a kezem, behúz a nappaliba, rejtjelezve közli velem, hogy mindenképp maradjak is ott és nagy boldogan indul visszafelé, emeli a krétát a falhoz. Azt hittem bet.jok... Mi jött át a gyereknek? Ha anya nem látja, akkor nem is fáj neki! Állllllllat! Mondanom sem kell, hogy innentől nem bírtam röhögés nélkül... Szóval a zsírkréták egyelőre elvonultak tentézni és csak szigorú felügyelet mellett folyik ezentúl a művészképzés minálunk.

Tik-Tak

Ja, hogy más normális gyerek a tik-tak felszólításra az órára mutat? Hát az enyém a cukorkára! És nem ám azért mert azon él. Bár ha rajta múlna...

Török babás=apás gyerkőcök ágyibulija

   Zehráék ma indultak 3 hónapra Törökországba. Ég is a fejem kicsit, hogy én már 3 hét után viszketek, ha távol kell lennem az otthonomtól, ők meg csak így nekivágnak nem 1 hanem 2 gyerkőccel. Ráadásul Erika hazafelé egyedül repül majd a lurkókkal, ez aztán a valami. De végülis így van, amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel, vagy hogy is van ez?
   Tegnap utoljára meglátogattuk őket és sikerült megismerkednünk Leylával és az anyukájával, Hajnival is, akinek ez alkalommal a képeket köszönhetjük.

   A srácok marha jól elvoltak, leszámítva egy-két kisebb incidenst a nagylányok között. Mindenesetre fiacskám úgy néz ki született vezéregyéniség, hisz a nála nagyobb, értelmesebb fehérnépek is szó nélkül követik minden hülyeségben, amit kitalál, mint pl. az indiánüvöltés kíséretében történő ágyon ugrálás, párnaszétrugdosás és hajigálás, vagy a babataxi torkaszakadtából ordítós püfölése este 10-kor (jó spec. ez egy nappal korábban volt, mikor Zehráék voltak minálunk Iftárra).
   Erikáéknak kellemes, de legalábbi selviselhető kinntartózkodást kívánunk, nagyon fognak hiányozni. Leyláékkal pedig remélem ezentúl többször összefutunk majd.

Csupa feketeszemű:

Van itt séró kéremszépen:

Baba csak egy van, vagyis kettő ;)

Egy kis uncsinagynénibácsizás...

Rákattanva...

   Á, nem bírok magammal szokás szerint, megint találtam valamit, amit eddig még nem próbáltam... Ja, igen még mindig vannak ilyen dolgok, na nem sok, de akad. Igen, a digitális Scrapbooking. Hogy nincs is Photoshop a gépen éppenséggel? Hihi, na ez nekem nem akadály!
   Hétvégén egyébkén ténylegesen csak egy fél órás séta erejéig Gödöllőre ruccantunk, a képek ott készültek: